Helyi közélet

2016.09.08. 06:15

Nyári élményekről, jövőbeli tervekről

fenyvesi

Az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola tanévnyitóján a tisztségében ötödször megerősített igazgató, Fábián Attila köszöntötte a tanulókat és a szülőket. Beszéde fontos részét alkotta a nyári programok és táborok felidézése.

Érsekvadkert. Július elején az iskola diákjainak több mint egyharmada 11 nevelő kíséretével a fonyódligeti Erzsébet táborban üdült. A nyaralást különösen széppé tette a jó idő. A tábor által nyújtott változatos programok mellett fürdésre és hajókirándulásra is jutott idő. Különleges élményt nyújtott a Kovács Ágnes olimpiai bajnokkal való találkozás, akivel közös fénykép készült, sőt mindenkinek autogramot is adott a petőfis kendőjére.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Az érsekvadkerti iskola diákjainak több mint egyharmada a fonyódligeti Erzsébet-táborban üdült[/caption]

Szintén a nyár elején rendezték meg a labdarúgó sport- és élménytábort, mivel a diákok nagy számban rendszeresen sportolnak az iskola szakkörein és egyesületében. A szervezők megfelelő anyagi hátteret teremtettek pályázatok segítségével, hogy minél színesebb és színvonalasabb legyen ez az egy hét. A tábor annyira sikeres volt, hogy augusztus végén újra megrendezték azt a napközis Erzsébet tábor keretén belül.

Reggeltől délutánig tartottak a különböző sportversenyek, biciklis túrák. A nagy melegre való tekintettel délutánonként strandos programokat szerveztek, de jártak kalandparkban és a játszótéren is. A legnagyobb élményt talán a budapesti Groupama Aréna látogatása jelentette a gyerekek számára, ahol a lelátótól az öltözőn át a múzeumig mindent bejárhattak. Élményekkel telve sikerült hazaérniük, amelyek lendületet adhatnak az előttünk álló tanévhez is.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] A nyár elején rendezték meg a labdarúgó sport- és élménytábort[/caption]

A szervezők és a gyerekek is azt remélik, hogy a következő nyáron is lehetőségük lesz hasonlóan sikeres és színvonalas táborozásokban részt venniük.

A Petőfi iskola kitűnő tanulói a bizonyítványukhoz jutalmul a Fővárosi Nagycirkusz egy előadására szóló jegyet kaptak augusztusra, amelyre az Érsekvadkert önkormányzatának támogatásával biztosított külön busszal, csoportosan utaztak el.

Az igazgató beszédét az iskola további terveinek ismertetésével folytatta. Ezek között szerepelt az Ökoiskola cím elnyerése, amely a környezettudatos nevelést segíti elő. Az alapkészségek fejlesztésére sakk és logika tehetségfejlesztő foglalkozásokat vezetnek be. F. Nógrády Ildikó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában