Helyi közélet

2016.09.19. 10:33

Címert avattak a falunapon

fenyvesi

Jobbágyi. A Szabó Imre sportcentrum területén tartották meg a település falunapját, mely már délelőtt tíz órakor a labdarúgó játéktéren illetve a salakos teniszpályán szemerkélő esőben vette kezdetét. Nem sokkal ezt követően a zuhogó eső miatt a sportversenyeket félbe kellett szakítani, majd délelőtt fél tizenkettőkor már csak borús, de esőmentes idő fogadta azokat, akik részt vettek az Apponyi úton a települési címer nagyméretű fafaragással elkészített emléktáblájának az avatásán.

Schoblocher István avató beszédében elmondta: „Jobbágyi címeréről 1326-ból tudjuk, hogy létezik. Köszönjük Nógrády Andor tanár úrnak, hogy az elmúlt évek, évtizedek során, már több kötetben felkutatta, feldolgozta és megírta településünk történetét”.

– Ezt a nagyméretű fafaragást méltó múltunk méltó emlékeként településünk korábbi képviselő-testületi tagja, Kresák Árpád készítette. Köszönjük neki is az odaadó, remek munkáját – hangsúlyozta Schoblocher István.

A nógrádi község vezetője ezt követően a falunapra érkezett testvértelepülések polgármesterei, így a felvidéki Kálazy Csaba (Apátújfalu), Tóth Henrik (Csáb) és Dorothea Molnárová (Fülekpüspöki), valamint Horvát Gergely tanácselnök (Martonos) és Kresák Árpád fafaragóval közösen leplezte le Jobbágyi címerét.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Schoblocher István a testvértelepülések képviselőivel és a Kresák Árpád készítővel együtt leplezte le a Jobbágyi címérét ábrázoló fafaragást[/caption]

Egy közös ebédet követően a Szabó Imre sportcentrumban felállított hatalmas sátor alatt megbúvó színpadon több polgármester – Komjáti István (Csitár), Turopoli Zsolt (Tar), Pintér Ervin (Szurdokpüspöki), Kovács Ottó (Szarvasgede) –, valamint Farkas Attila korábbi polgármester, jelenleg Pásztó város alpolgármestere jelenlétében nyitotta meg hivatalosan is Jobbágyi idei falunapi ünnepségét Schoblocher István.

A színpadon elsőként a Hársas Népdalkör műsorára, majd a Kodály Zoltán óvodásainak az előadására került sor. A testvértelepülések közül elsőként Apátújfalu Kálazy Anna énekműsorával bűvölte el a helyieket, majd a Savaria Művészeti Iskola bemutatóját tekinthették meg a falunap részvevői.

A másik testvértelepülés, Fülekpilis zenés műsorát a Petőfibányáról érkezett Zoltán Erika Tánciskola növendékeinek, illetve a hatvani Fortuna TSE-nek a táncműsora követte, majd a helyi M -Tony és Daniel zenei műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Aztán a Jobbágyi Dalos Kör műsorára került sor, majd a színpadon az időközben a balassagyarmati megyenapról megérkezett Becsó Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Rózsás Viktória táncdalslágerekkel örvendeztette meg a helyi hallgatóságot[/caption]

A továbbiakban a fiatal, Nógrád megyében otthonosan mozgó fővárosi Rózsás Viktória táncdalénekes slágerekkel szórakoztatta a nézőket, miközben a zene világát egy időre Maczák Tímea műsorközlő szavai szakították meg, ugyanis ekkor hirdette ki  Jegesné Gyetvai Renáta rendezvényszervező a délelőtti sportversenyek, illetve a korábban meghirdetett legszebb helyi konyhakertek pályázat, a gyermekrajz és a süteménykészítő verseny eredményeit.

A konyhakerteknél különdíjazásban részesült Dudás Miklósné, Jancsó Ferencné, Kiss Gáborné, Gönczöl Pálné, a gyermekrajz versenyben az első helyezést Bognár Laura érte el, különdíjat kapott Battó Viktória. A házi édes süteményeknél, Soósné Tóth Anna, Tóth Renáta, Delvisz Erzsébet, a sós süteményeknél Szentkúti Ervinné, Oravecz Józsefné, Kocsáné Danyi Zita volt a sorrend.

A színpadon ezt követően ismét a zene kapott főszerepet. A Retróleum zenekar előadása alatt már tánctérré alakult át a színpad előtti terület. Őket a sorban Berki Martin és zenekara valamint a V -tech követte. Este fél kilenckor a sportpályán egy jó félórás tűzijátékkal illetve a testvértelepülések közös vacsorájával zárult Jobbágyiban az idei falunap rendezvénye.

Cz. Zentai

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában