Helyi közélet

2016.07.07. 04:45

Magyar Idők - Nullához közelít a Klik adóssága

fenyvesi

Csaknem kilencvenhét százalékkal csökkent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adóssága a február közepi állapothoz képest, az akkori 17 milliárd helyett jelenleg 620 millió forint a lejárt tartozásállomány - nyilatkozta a Magyar Idők csütörtöki számában az oktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László a lapnak azt mondta: az intézményfenntartó folyamatos fizetőképessége biztosított, és a jelenlegi adósságállomány már biztosan nem fog nőni, illetve a fennmaradó 620 millió forintos tartozás néhány héten belül nullára csökkenhet.

A lap emlékeztet arra, hogy már márciusra - a február végihez képest - több mint 64 százalékkal, 5,2 milliárd forintra csökkent a Klik adósságállománya. Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke a felhalmozódott tartozás kifizetésével kapcsolatban korábban arról beszélt a Magyar Időknek, hogy első körben 8,6 milliárd forint értékben 90 ezer lejárt számlát fizettek ki a kis- és középvállalkozóknak. A második szakaszban 27 ezer számla feldolgozása történt meg, és ebben a körben ugyancsak kis- és középvállalkozóknak törlesztették az adósságot, de az érintettek között szerepeltek például a gyerekek buszoztatásával foglalkozó, valamint más szállítási-fuvarozási cégek is.

Pölöskei Gáborné most hangsúlyozta: a harmadik körben a nagyobb összegű számlákat rendezik. A cél az, hogy az iskolák pénzügyi támogatása kiszámítható, pontosan követhető és biztosított legyen, ne csak ebben az évben, hanem a későbbiek folyamán is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában