2016.04.25. 06:09
Jubileumi püspöki mise a Szent József templomban
Vasárnap ünnepelték a Szent József (Acélgyári) plébániatemplom felszentelésének 80. évfordulóját. A hálaadó szentmise előtt – amelyet dr. Beer Miklós a Váci Egyházmegye püspöke celebrált – kiállítás megnyitót is tartottak.
Salgótarján. A megnyitón Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere beszédében elmondta, hogy miért is fontosak az évfordulók egy város életében. Azért, mert emlékezve tanítanak, a múltunkra és az értékekre, amelyeket kedves elődeink létrehoztak. Az ünnepek formálnak és alakítanak minket. Egy város jelenét az határozza meg, hogy milyen eseményeket emel ki a múltjából. Mi az, amihez viszonyítja a jelenbeli cselekedeteket, amiből erőt merít, és amit átad a következő generációnak. A város jelene attól függ, hogy kik és hogyan munkálkodtak érte a múltban.
Melyek azok a közösségek, amelyeknek a tartását, a büszkeségét köszönheti. A ferencesek története és a 80 éves ferences templom múltja összefonódik Salgótarján történelmével. Falai a ferences közösségek történetét mutatják be, az áldozatvállalást, az elkötelezettséget, a történelmi eseményeket, a korszak viszontagságait.
Mindenekelőtt a templom az értékteremtést jelképezi, amely Salgótarján és mindannyiunk számára példaértékű. Ezek arra tanítanak, hogy mindig legyen számunkra kitűzött cél, érték, amit a magunkénak érezhetünk. Legyünk részei egy közösségnek, amiért tenni akarunk és tudunk is. Emlékezzünk és ünnepeljünk! – ezekkel a szavakkal zárta gondolatait a város első embere.

A kiállítást Veszelovszki Balázs tanár, helytörténész emlékező gondolataival nyitotta meg. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta a tárlatot, ami az egykoron Salgótarjánban működött ferencesek emlékét idézi meg. Továbbá említést tett arról, hogy 90 évvel ezelőtt született meg a gondolat, egy bölcs városlakó fejében. Kitalálta, hogy létesüljön egy új templom és plébánia a város északi részén. Ugyanis akkor már sokan voltak az egyetlen templomban, nem fértek be a napi többszöri szentmisékre, mert vidékről és a környező falvakból is oda jártak.
Az ötlet tehát valamikor 1926-27 tájékán született. Ezt aztán összefogás és tettek követték, de ahogy ez ilyenkor általában lenni szokott, a város lakossága megosztott lett a hír kapcsán.
Voltak lelkes támogatók, de olyanok is, akik ellenezték mindezt. Akadtak, akik a ferences rend meghívását kezdeményezték, és akik Kálváriát építettek volna a városban található magas hegyre. A két tábor nehezen közeledett egymáshoz és a tisztviselők sem tudtak, vagy talán nem is akartak tenni a megoldás érdekében. Nem is kellett, mert a mag jó földbe hullott és százszoros termést hozott, ugyanis a mai napig fennáll a ferencesek temploma. A szentmisékről hazafelé menet pedig jobbra pillantva elénk magasodhat hazánk egyik legszebb Kálvária-hegye.

A két esemény között több mint 10 év telt el. A ferencesek 1932-ben telepedtek le a városba, a Kálváriát pedig 1943-ban avatták fel. Réz Marián, ferences házfőnök mindkét történésben kulcsfontosságú szerepet játszott. Igazán határozott és következetes, mély hitről tanúságot tevő szerzetes volt.
Veszelovszki Balázs beszédében elmondta, hogy az ünnep kapcsán azok is a középpontba kerülnek, akik a városért tettek, érte életek és az emberekért tevékenykedtek.
Mindezt az ünnepi szentmise követte, ahol Varga András salgótarjáni esperes-plébános elmondta, hogy Zadravetz István tábori püspök szentelte fel 80 évvel ezelőtt, 1936. május 17-én, vasárnap délelőtt a templomot. Varga András hozzátette, hogy 80 éven keresztül tanította elődeinket és most bennünket is az igaz helytállásra, a hűségre és a hitre. Ezek után felkérte dr. Beer Miklós püspök atyát, hogy mutassa be a legszentebb áldozatot, és a hálaadást ajánlja fel azokért, akik bármivel is hozzá járultak a templom létrejöttéhez. Továbbá, hogy kérje a jó Isten kegyelmét mindenki számára, hogy élő kövek módjára igazi lelki házzá épüljünk.
Dr. Beer Miklós megyéspüspök elmondta, hogy 80 évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk. Fekete Zsolt mondatával élve, egy város önmagát értékeli azzal, hogy milyen eseményeket emel ki. Salgótarjánban ezt a 80 évvel ezelőtti templomszentelést emelték a múltból vissza a jelenbe.
Őseink szándékával, hitével akarnak a jelenben az Úristen szándéka szerint utat találni. Isten színe előtt állunk, hozzá fordulunk őseink Istenbe vetett bizalmával és imádságos lélekkel. Továbbá a püspök atya szent beszédében elmondta, hogy ma olyan pápa irányítja az egyházat, aki Assisi Szent Ferenc nevét az iránta való tisztelet jeléül vette fel. Megnyilvánulásaiban újra és újra az ő gondolatait, példáit hangsúlyozza. 2020-ban Magyarországon rendezik meg a következő nemzetközi eucharisztikus világkongresszust.

Püspökünk szerint, ez nem véletlen, mert véletlenek nincsenek. Ezáltal is összekapcsolódik a ferences és az eucharisztikus hagyomány. Az ünnepi szentmisén megköszönte a jelenlévőkkel együtt, hogy Jézus Krisztus az oltáriszentségben ma is köztünk és velünk van.
Az ünnep végén a hívek közösen mondták el a Szent Józsefhez szóló felajánló imát – ugyanis Salgótarján városát öt éve ajánlották az ő oltalmába – ami a következő volt: „Könyörögjünk! Kérünk, hallgasd meg hálatelt szívünk felajánló imádságát ezért a templomért, annak szolgáiért és híveiért, Salgótarján városáért: kicsinyekért és nagyokért, betegekért és egészségesekért, buzgó híveiért és a távolabb lévőkért egyaránt. Kérünk, adj jövőt számunkra: a szolgáló szeretetnek, az odaadásnak, a megbocsátásnak, a lelki békességnek számtalan megtapasztalását, a te Fiad a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik most és mindörökké! Ámen”
Az ünnepi szentmise dr. Beer Miklós püspök atyánk áldásával zárult.