Helyi közélet

2016.04.05. 12:43

Felfüggesztette MSZP-tagságát Boldvai László

fenyvesi

[caption id="" align="aligncenter" width="700"] Boldvai László[/caption]

Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke – közölte Tóbiás József pártelnök kedden Budapesten újságírókkal.

Budapest. A szocialista párt országos elnöke szerint – az MTI beszámolója szerint elmondta –, a nap folyamán beszélt Boldvai Lászlóval, aki azt mondta neki, „teljes mértékben fedi a valóságot”, ami a médiában megjelent. Hozzátette: Boldvai László áll a vizsgálat elé, és nem kíván teher lenni az MSZP számára, ezért felfüggeszti párttagságát.

Tóbiás József azt mondta, a párt elnöksége szerint az elit nem tüntetheti el jövedelmét az adóhatóság elől offshore cégeken keresztül, miközben Magyarországon milliók nem tudnak megélni a fizetésükből. Hozzáfűzte: szükség van egy olyan szabályra, miszerint Magyarországon offshore hátterű cégek, vállalkozások nem juthatnak uniós vagy állami támogatáshoz. Jelezte, támogatni fognak minden olyan javaslatot, amellyel Magyarország minden polgára úgy érezheti, a politika, a döntéshozók az ő életükkel foglalkoznak és nem sajátjukkal.

A Direkt36 számolt be arról, hogy Boldvai László, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője, pénztárnoka is volt, érintett a felesége révén az offshore-ügyben. A politikus feleségének 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett off-shore cég, amelynek irataiból kiderül, hogy a cégen több százmillió forint ment keresztül.

Az ügyben a Jobbik feljelentést tett, míg a Fidesz-KDNP azt közölte: a szocialisták ismét lebuktak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában