Helyi közélet

2015.07.04. 07:22

Tárlat a szülőfaluban

fenyvesi

Nagy József festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás nemrégiben szülőfalujában, Ipolyvecén. Az iskolában látható tárlatot a Vecei Vigalom keretében mutatták be a nagyközönségnek.

Ipolyvece - Az alkotásokat helyi kis néptáncos gyermekek énekműsorát követően Knyazoviczkiné Dobos Julianna tanárnő méltatta. Kiemelte, hogy ez a harmadik alkalom, amikor Ipolyvecéhez kötődő művészek munkáit tárják a látogatók elé. Hozzátette, Nagy József tehetsége már nagyon fiatal korában megmutatkozott, és tanárától, Jónás Istvántól nagyon sok szakmai útbaigazítást kapott. Festményeit és grafikáit elsősorban a tizenhetedik századi francia és holland tájképfestők stílusában készíti, és amint vallja: „munkáimban azt keresem, hogy milyen volt az ember a különböző történelmi korokban – az erdők a tájak vallanak erről”.

[caption id="" align="aligncenter" width="651"] Balra a művész, Nagy József, mellette a méltató, Knyazoviczkiné Dobos Julianna.[/caption]

Az alkotó mögött már több hazai és külföldi kiállítás áll, megfordult többek között Japánban és az Egyesült Államokban, hazánkban pedig Szarvason, Orosházán, Hódmezővásárhelyen, míg szűkebb pátriánkban Salgótarjánban és Balassagyarmaton láthatták már képeit az érdeklődők, sőt, a híres filmproducer, Andy Vajna is vásárolt tőle.. A most kiállított alkotásokon is egyértelműen látszik a törekvés a táj valósághű ábrázolására, amelyben jól megférnek egymás mellett a természet szépségei, és a magaslatokon álló romos nógrádi erődítmények, mint Buják vagy Szanda vára. H.H.-Sz.B.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában