Nem könnyű kereszténynek lenni

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Máriát dicsérni hívek jöjjetek! – egyebek mellett ez a felhívás volt az, amelynek hatására összegyűltek a hívek szombaton a karancssági szentkútnál, a Szűzanya lábai előtt. Szentbeszédében Miklós Zalán atya a keresztény szeretetről, a küzdelemről és a sokszor rögös krisztusi útról beszélt. Az eseményt különlegessé tette a częstochowai Fekete Madonna érkezése, amelyet a szalmatercsiek vittek el gyalogosan a helyieknek, hogy egy hétre ők is befogadhassák otthonukba a faluról falura járó híres kegyképet.

Karancsság. A hétvége kettőssége, hogy amíg Budapesten egy nagyméretű, nem éppen a magyar hagyományokat és kultúrát építő felvonulás zajlott, addig - szinte azonos időpontban - a nógrád megyei község határában azért gyűlt össze az említettnél jóval szerényebb számú zarándok, hogy égi édesanyánkhoz, a Boldogságos Szűz Máriához imádkozzon. A búcsúban résztvevők nem érkeztek üres kézzel, a gyalogúton a Fekete Madonnát kísérték rózsafüzérrel és énekekkel. A környékbeli településekről rég nem látott tömeg vett részt az ünnepi szentmisén, amelynek elején a barlanghoz vezető lépcsősor közepén helyezték el a kegyképet, amelytől a szalmatercsiek egy-egy vörös rózsával vettek búcsút.  A szertartást még emelkedettebbé tette, hogy az énekeket a Rimóci Rezesbanda fúvósai kísérték. „A boldogságos Szűzanyával együtt lenni, egy édesanyával együtt lenni mindig felemelő érzés. Őt köszöntjük ma és ott van a szívünkben a hála, amivel beleegyezünk Isten akaratába” – kezdte a prédikációt Miklós Zalán nógrádmegyeri plébános, aki harmadmagával mutatta be az áldozatot. Úgy folytatta: Nagyon jó érzés, hogy ilyen szép számban itt vagyunk, de mikor egyedül vagyunk otthon a szobában, akkor is tudni kell megélni a hitünket, kettesben lenni Istennel. Nem az a lényeg, hogy hány rózsafüzért mondunk el, ha közben nem tudunk jót tenni másokkal, rosszat mondunk másokról. A barátok azért vannak, hogy segítsék és szeressék egymást. Amikor képesek vagyunk bocsánatot kérni botlásainkért, akkor változik valami az életünkben. „Sokszor felcseréljük a sorrendet, előbb vagyunk keresztények, aztán megpróbálunk emberek lenni. A Boldogságos Szűzanya élete is példázza, hogy ő előbb ember volt és csak azután keresztény, hagyta Istent belépni az életébe, hogy az ő emberségét átalakítsa, és tudjon igazi krisztusi lelkülettel élni. Az Úr minket is erre hív meg. Gondolkozzunk arról, hogy a skapuláré hova vezet el minket, mire vagy kire irányítja rá a figyelmünket! – hangúlyozta. A hosszú lépcsősorról az a jelmondat jutott Zalán atya eszébe: „Márián keresztül eljutni Jézushoz”. Mindannyiunk számára az út nyilvánvaló. Az a szimbólum, amelyet a lépcsősor magában hordoz önmagáért kell, hogy beszéljen. Szemléljük a Szűzanyát, az ő erényeit, állandó készenlétét és eljutunk Jézushoz. Eljutunk hozzá, mert ő el akar jutni mihozzánk – mondta. Felhívta a figyelmet egy nagyon fontos dologra: „Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz vesztettél! Jézus a küzdésre hív meg, hiszen a keresztény élet egy küzdelem. Aki azt mondja, hogy könnyű ez az élet, az nem tudja, mit jelent kereszténynek lenni, az csak a külsőséget látja. Ne féljünk a küzdéstől, attól, hogy Isten kézen fog bennünket és felkér a táncra, hogy járjunk vele azon az úton, ami nem máshová vezet, mint az örök boldogságra. Akkor nyer értelmet a Kármelhegyi Boldogasszony tisztelete, a skapuláré, a zsebünkben meghúzódó rózsafüzér, a nyakunkban lógó kereszt és a stóla is”. A szentmise után a vendéglátó karancsságiak ezúttal is megvendégelték süteménnyel és frissítő üdítővel a zarándokokat. A Fekete Madonnát a házigazdák vitték tovább méltó helyére, a község templomába, ahol a Szűzanya előtt fogadja a híveket a következő egy hét során.