Helyi közélet

2015.07.06. 17:43

Egy régi álom beteljesülése, a harangszó

fenyvesi

Mi magyarok már hozzászoktunk, hogy - a nagyhét utolsó napjainak kivételével - pontban déli 12 órakor megszólal kis falunk vagy városunk harangja, ahogy a keresztény világ több országában is. Ilyenkor Jézus szenvedésére, valamint Hunyadi csapatainak és Kapisztrán János keresztes seregének a török fölött aratott dicső nándorfehérvári diadalára emlékezünk. Az újlaki harang a szokás bevezetése előtt több mint 200 évvel, a tatárjárás idején örökre elnémult. A falubeliek közül tehát még senki sem hallhatott helyből jövő déli harangszót, egészen mostanáig. Vizslás-Újlak. Amikor azt halljuk, hogy harangot szentelnek valahol, arra gondolnánk, hogy biztosan az egyházközség vagy az önkormányzat beruházása fejeződik be, ugyanis egy ilyen esemény lebonyolítása az elgondolástól kezdve a kivitelezésig időigényes feladat, valamint sok szervezéssel, anyagi és fizikai befektetéssel jár. Néhány telefonálás után azonban világossá vált, hogy ami a községben vasárnap délután történt az egy magánkezdeményezésnek és sok ember áldozatos munkájának köszönhető.

[caption id="" align="aligncenter" width="819"] A harangszentelés pillanataFotók: Gyurkó Péter[/caption]

A település egykori lakójának, Zázrivecz Sándornak folytonos hiányérzete volt amiatt, hogy szeretett falujában nem szól harang, míg a szerencsésebbek hallhatják az üzenetet, amely jelzi a delet, az ebéd és az imádság idejét. Nagy vágya volt, hogy templom híján egyszer Újlakon is harangláb álljon. Ez azonban földi élete során már nem adatott meg neki, de biztosan örül a lelke, mikor látja beteljesülni hőn áhított álmát, s azt, hogy ez az ötlet, mennyi jó szándékú embert tettre sarkallt.

[caption id="" align="aligncenter" width="365"] Sok ember áldozatos munkájának köszönhető a harangszó[/caption]

Az emlékművet Szendrei Mikó Zoltán udvarán állították fel, ahol korábban már egy gyönyörű szobrot is emeltek a Szűzanya tiszteletére. A megvalósítás anyagi részét – mint mondja - az ő családja finanszírozta, a vállalkozásból viszont többen kivették a részüket. A harangot Gombos Miklós aranykoszorús mester öntötte Őrbottyánban, aki munkáját adományozta a Vizslás-Újlaki közösségnek, a település és Szűz Mária neve szerepel ugyanis annak felületén.

[caption id="" align="aligncenter" width="365"] Szendrei Mikó Zoltán készíttető történelmi ismertetőt tartott[/caption]

Az ünnepség műsorszámai is egytől egyig felajánlások voltak. A Magyar miatyánk 1919-es felvételének maghallgatása után a Mátraszelei Asszonykórus éneke csendült fel, majd a készíttető Szendrei Mikó Zoltán köszöntötte a megjelenteket, aki rövid történelmi ismertetőt is tartott. A megálmodó lánya, Zázrivecz Melinda a Harang a mélyben című verset, Dancsó János – aki szintén oroszlánrészt vállalt a munkálatokból – pedig Vén Árpád: Fogd meg a kezét Uram című költeményét szavalta el. A harangot a Mátraverebély - szentkúti kegyhely ferences szerzetese, Papp Tihamér atya szentelte meg, amely ezt követően mindenki legnagyobb örömére megkondult. Ezek a hangok az egész falu népének, köztük az elhunyt megálmodó családjának szóltak és szólnak a jövőben is.

[caption id="" align="aligncenter" width="819"] A Mátraszelei Asszonykórus énekelt, Zázrivecz Melinda verset szavalt az ünnepségen[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában