Helyi közélet

2015.07.29. 15:32

A vad nem érzi a veszélyt

fenyvesi

Gyakran bosszankodunk amiatt, hogy azok az élőlények, amelyeknek az erdőben lenne a helyük, bemerészkednek az „emberek világába”. Közben bele sem gondolunk, hogy valószínűleg nem a mi elméletünk a helyes, mert mi rontottunk be az ő életükbe, amikor lakóházakat és aszfaltos utakat építettünk a lakóhelyükre. Az embernek folyamatosan táguló élettérre van szüksége, miközben a természetet szűkítjük az építményekkel. Amíg a lakóházak mellett a vaddisznó megjelenése, addig az utak mellett a szarvasok és őzek jelenléte válik egyre inkább természetessé. Mit tehetünk, ha utazás közben összetalálkozunk egy erdei állattal? Sokszor halljuk és tapasztaljuk, hogy otthonaink mellett megjelennek a vadon élő állatok. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért történik ez. Nincs elég betevőjük, esetleg ennyire elszaporodtak? „Egyesek szerint túlszaporodott a vadállomány hazánkban, bár amikor vadászni indulok és nem sikerül elejtenem semmit, akkor nem ezt tapasztalom” – mondta Szabó László, a Nógrád Megyei Vadászkamara elnöke.

[caption id="" align="aligncenter" width="753"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A területeken illetékes vadásztársaságoknak a feladata, hogy gondoskodjanak az állatok élelmezéséről, illetve úgynevezett sónyalókat kell kihelyezniük, a kötelességeiknek rendszerint eleget is tesznek, de előfordul, hogy eltávolodik a vad a területről. Az állatok főleg télen előszeretettel tartózkodnak az utak szélén, ugyanis a síkosság-mentesítésből származó sót itt tudják magukhoz venni – tájékoztatott az elnök. Egyre több szakaszon lehet találkozni vadhálóval, ami megakadályozza, hogy az állatok a gépjárművekkel kontaktusba kerüljenek. A 21. számú főút felújítása során is mindkét oldalra ilyen védőkerítéseket szerelnek fel. Ezeket a térválasztókat azonban a szarvasok könnyedén átugorhatják. Azt azonban senki sem várhatja el, hogy gorombán beleavatkozzunk a természet rendjébe. A vadat is megzavarja, ha akadályt húznak az élőhelyére, ez visszatartja őket a vonulásban, illetve menetirányuk megváltoztatására készteti őket. Szabó László szerint a fő problémát a sofőrök hozzáállása okozza. A KRESZ pontosan megfogalmazza, hogy a vadveszélyt jelző táblák hatálya alatt, milyen problémákkal és hirtelen fellépő fenyegetettséggel találkozhatnak az autósok. A figyelmeztető táblákat éppen a gépjárművezetők tájékoztatására helyezik ki, akik erről sokszor tudomást sem vesznek. Amikor észleljük az út szélén álló őzet vagy szarvast lassítani kell, de a legjobb megoldás, ha megállunk. Sokan nem gondolnak bele a veszélyhelyzetbe, amit saját maguk idéznek elő a magatartásukkal. A közlekedési balesetek elkerülése érdekében érdemes beszerezni azt a párszáz forintért kapható eszközt, amely sípoló hangjával elriasztja az állatot, de leginkább visszatartja az úttest közeléből. Abban az esetben, ha mégis bekövetkezik a baleset és az autó találkozik a vaddal, haladéktalanul értesíteni kell a területen illetékes rendőrkapitányságot. Ilyenkor az az eljárás, hogy mindenki a saját káráért felel. A jogszabály-módosítás előtt az volt a gyakorlat, hogy ha az autós a vadveszélyt jelző tábla hatálya alatt ütötte el az állatot és az elpusztult, akkor köteles volt megtéríteni annak értékét a vadásztársaságnak, amely összeg az egymillió forintot is elérhette. Az viszont nem változott, hogy amennyiben a gázoló nem jelzi a ütközést, a vadásztársaság a vad értékére beperelheti a cserbenhagyó sofőrt. Ha személyi sérülés is történik, akkor nyújtsunk elsősegélyt, és ha szükséges, akkor hívjuk ki a mentőket! A rendőrséget is minden esetben értesítenünk kell, ugyanis ők vizsgálják meg a baleset körülményeit, és annak kimenetelétől függően szabálysértési vagy büntetőeljárást folytathatnak le. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy a sofőr követett-e el jogsértést, esetleg ez volt-e az ütközés oka. A személyi sérülés (például a vadállat becsúszik az utastérbe és emiatt lesz bajuk az utasoknak) megtérítését azonban nem lehet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terhére rendezni, mivel egy ilyen esemény nem számít közúti balesetnek. Ilyenkor a baleset-biztosításunkat vehetjük igénybe. Ha az autóban keletkezik kár a vadbaleset során, akkor annak a helyreállítását a gépjármű tulajdonosának a pénztárcája fogja bánni. Vezessünk tehát elővigyázatosan és éljünk békében egymás mellett a vadon élő állatokkal!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában