2015.07.04. 05:34
A média működését tanulmányozták a fiatalok
Bár csak két naposra szűkült a Balassagyarmaton szervezett médiatábor, a fiataloknak igen tartalmas programot állítottak össze a helyi szervezők – az Ipoly TV operatőre, Salgai Bence vezetésével.
Balassagyarmat. A Szécsényből, Salgótarjánból, Nógrádsipekről és természetesen Balassagyarmatról érkezett tucatnyi résztvevő számára először Pekár István, herencsényi származású újságíró, a Duna Televízió egykori elnöke tárt fel különböző érdekességeket. Beszélt a pályafutásáról, az országos média régi rendszereiről, és kiemelte, bár nagyon jó dolog világot látni, sok helyen megfordulni, országos körforgásba kerülni, mégis, a közvetlen közelünkben, ezen a varázslatos nógrádi tájon is ezer érdekes téma akad, csak fürkésző szemmel és éles füllel kell figyelni: hiszen helyi érték lehet akár a szomszéd néni eseményekkel, történetekkel teli élete is.
[caption id="" align="aligncenter" width="894"]
Dr. Kecskeméthyné Sedivi Lilla, aki a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatójaként, az 1990-es évek küszöbén, a rendszerváltás idején a Gyarmati Televízió megszületésénél „bábáskodott”, saját tapasztalataira építve a közösségi televíziózás fontosságát ecsetelte a diákoknak. A tábor „lakói” látogatást tettek az Ipoly Televízió szerkesztőségében, ahol a csatorna működéséről, a vételkörzettel kapcsolatos információkról Házy Attila szerkesztőségvezető számolt be. Kitért arra, hogy a balassagyarmati székhelyű médium az ötödik legnagyobb helyi tévé az országban, a műsorkínálat tekintetében pedig a „promóció”, azaz a figyelem felkeltése, a beharangozás szükségességét hangsúlyozta. Varga B. Tamás dalszövegíró is beszélgetett a fiatalokkal, a média kereskedelmi tevékenységéről, a „sztárgyártásról”, nem kevés kulisszatitkot megosztva. Végül CseDoFilms alkotói, azaz Cseh Lóránt és Kovács Domonkos mesélt a filmkészítés érdekességeiről, elsősorban a saját készítésű „művek” viszonylatában. A táborban természetesen a gyakorlati ismeretek is előtérbe kerültek, így például a kamera túlsó oldalára is „kirándulhattak” a fiatalok, és megtudhatták mire kell figyelnie egy operatőrnek annak érdekében, hogy minél tökéletesebb képek szülessenek „masinája” jóvoltából. H.H.