2015.05.27. 17:00
Evangelizáció a szeretet jegyében
Hagyományteremtő szándékkal, a szeretet jegyében kezdeményezték és rendezték meg Szurdokpüspökiben az Evangelizációs családi napot. Sokan eljöttek, s a szervezők egész napos, színes kulturális és játékos programokkal, ízletes ebéddel igyekeztek az Általános Iskola udvarán a gyerekek és felnőttek kedvében járni. Szombaton Menyhárt János atya és a szurdokpüspöki Katolikus Caritas valamint a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület szervezésében együtt ünnepelt Szurdokpüspöki, Csécse, Ecseg és Kozárd egyházközössége, megismertetve egymással egyházi és települési értéktárait. A faluházban rendezték be az 1000 éves település hitközösség értékeit. Az ide látogatók megtekinthették a több évszázados, különböző stílusokat tükröző miseruhákat, Szentségtartókat, áldoztató kelyheket, az 1700-as évek elejéről származó templomi anyakönyvet, különböző korú bibliákat és házi oltárokat.

A délelőtt az egyházközségek bemutatkozásával kezdődött, majd a szülők és a gyermekek közös programjaival telt, kézműves foglalkozáson vehettek részt, volt táncház, játszóház és gyermekfoglalkoztató programok. A színpadon hagyományőrző együttesek szórakoztatták a közönséget. A Nagyabonyi Színkör előadásában láthatták a Csongor és Tünde színdarabot, majd Maczkó Mária népdalénekes, a Forrás-és a Dobogókő zenekar szórakoztatta a vendégeket. A délután folyamán ünnepi szentmise volt. A nyár eleji napsütésben nem maradt el a záporeső sem, ezért aztán a szabadtéri bográcsos ebédet főzők a sátrak alá kényszerültek.
[caption id="" align="aligncenter" width="807"]
Ez a nap is ékes bizonyítéka volt a falu életében annak, hogy milyen hatékony tud lenni az együttműködés. Az ide látogató vendégek tartalmas órákat tölthettek a településen és lélekben megerősödve térhettek haza.