Helyi közélet

2015.05.21. 16:15

Az arany akácok

fenyvesi

Nézem egy tarjáni kertben az éppen virágzó és díszlő japán akácfákat, amelyek a rózsaszín és a lila világos színű árnyalatában pompáznak, s fürtjeik dúsak és Istenem, milyen illatosak ! Hazaérve a rádió szakértője, szinte a csillagokig emeli, dicséri a valóban gyönyörű lilaakácot, kivesézve szinte minden porcikáját. És folytatja, és mondja egyre tovább, hisz egy talán még híresebb, még fényesebb akác következik soron, az ausztrál arany akác, s dicséri azt is agyba-főbe. Virága különleges, amellett szép és egyetlen akácfajtához sem hasonlítható, és így tovább, és így tovább. Én az előzőhöz már csak azt teszem hozzá, hogy ha arany a virága, versenyezhet még e porondon más akácfa is? Igen! Megpróbálom ezért a lehetetlent is. S az előző két akác részletesebb ismertetése után, végül színpadra szólítom majd, a magyar „arany” akácot is. És folytatódjon a mese, a jelképes megmérettetés. A virágpompába öltözött akácfajták között azonban nehéz vagy tán’ alig lehet választani. Mégis jöjjön előbb a japán akác. Ahogyan Japán az ezer sziget országa, úgy kis túlzással ugyan, de nevezhető az ezer akác országának is. Közülük a szívemnek is leggyönyörűségesebb virága a japán lilaakác, mely10 különböző fajt foglal magába, s közülük is legismertebb a kínai és a japán lilaakác. És ide tartoznak a különféle nemesítéssel született fajták, így a télálló, lilaakác is. Ha valaki az akácvirágzást csupán az interneten nézi, akkor is lenyűgöző látványban lesz része. A lilaakác virágzása igazi nemzeti ünnep, amelyet – mint a cseresznyevirágzást is – szinte vallási „szent” ünnepként tisztelnek, és igen-igen nagy becsben tartanak. Mozgásba hozza az egész országot, sőt a külföldi turistákat is. A lilaakác igazi kúszó növény, amely az évek során csavart törzsű fává növekszik és a lugasokra, lugasszerű építményekre felfuttatott, 8-10 méterre is el- vagy felkúszó növény, hosszú, 30 cm-es virágfürtjeivel, -zuhatagjaival hatalmas virágesernyőket, virágalagutakat képez. Bennük gyönyörködni, alattuk sétálni, maga a csoda. És még nem szóltam a naplemente, és az esti kivilágítás lilás-rózsaszínes káprázatáról, mely felejthetetlen. A másik akácfa, amelyről szólnom kell az arany akác, mely Ausztrália nemzeti jelképe, és akácfüzére része a nemzet címerének, sőt szeptember 1-je nemzeti akácnap is. Nem túlzás tehát az, hogy a növény a nemzet büszkesége. A fa késő télen és most tavasszal is virágzik. Virágai fényesek, illatosak, bolyhosak és több darabos tömörülésekben fürtvirágzatot alkotnak, s világossárga színük miatt olyanok, mint egy aranygömb és valamelyest hasonlítanak a labdarózsára is. A fa kérgéből gyógyszer, a virágjából pedig parfüm készül. Európában és nálunk, igen kevéssé ismert növény. Május van, a legszebb szerelemhónap és itt van a magyar akácvirágzás ideje is. Boldog fiatalok az utcán és szépséges akácvirágok fenn az „égben”. Ugyan ki versenyezhetne velük? Szebb látvány el sem képzelhető. Ablakom alatt hatalmas akácfa tornyosul, s az égből, a több emeletnyi magas fáról egymás melletti fürtökben, fehér virágözön „hull alá”. Csak virágfüggönyt látok és a hosszú telt fürtöktől, szinte roskadozó ágakat. Illata semmihez sem hasonlítható, olyan, mint a szerelmes nő illata, bódító és hódító, s egyszerre visszahozta elfeledett fiatalkori életem. Igen. A magyar fehérakácról beszélek, amely a 17. században került hozzánk az Egyesült Államokból, Pennsylvániából, az alföldi futóhomok megkötése céljából. Noha az írásomban szereplő mindhárom akác azonos fajtához tartozik, a magyar fa nagysága (magassága), robusztussága, hasznossága (beruházási, építési anyag is) felülmúlja a másik két fát is. Virágjából gyógyszer, tea és bármilyen furcsa élelmiszer is készül. A legjobb és legegészségesebb mézelő növény. Mind a japán lilaakác, mind az ausztrál arany akác díszfának minősül. Mesém végére érve megerősíthetem, hogy mindhárom akácfajta a természet szépsége, különlegessége és emberek millióinak örömet és boldogságot is jelentő növénye. Elvitathatatlan, hogy a japán lilaakác és a magyar fehérakác is rászolgált az „arany” jelzőre, de még mennyire. Különösen a magyar fehérakác, hiszen az akácméz már maga is arany. Igen! Valamennyien arany akácok!

Bartos József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában