Helyi közélet

2015.05.05. 19:07

Az adócsökkentésről szól a következő év

fenyvesi

Salgótarján. A napokban a 2016-os évre vonatkozó, az emberek pénztárcáját kímélő intézkedéseket jelentett be a kormány, melyek között szerepel bizonyos adók mérséklése és egyes kedvezmények növelése is. A kabinet terveiről, valamint a Nógrád megyét is érintő reformokról számolt be Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere a Becsó Zsolt országgyűlési képviselő salgótarjáni irodájában tartott sajtótájékoztatón. „Bizonyította az elmúlt öt év, hogy a kormány reformjai működnek, a jelenlegi kabinet az adócsökkentés kormánya, és szeretnénk, ha az is maradna” – kezdte Nagy-Majdon József. Minden gazdasági mutató szerint stabil a gazdasági növekedés Magyarországon, az ország iránti bizalom egyre erősödik, ezért a kormány úgy látja, hogy van lehetőség újabb adók csökkentésére. A 2016-os év tehát az adócsökkentés költségvetése lesz. Ezek az intézkedések mind Kelet-Nógrádnak, mind Bátonyterenye és környékének újabb segítségeket jelentenek. Bátonyterenyén jövőre a gazdasági kilátásoknak köszönhetően a kommunális adó kivezetésre kerül, ezzel a város csatlakozik a kormány adócsökkentő szándékához – jelentette be a polgármester.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere ismerteti a kormány és az önkormányzat 2016-os terveitFotó: Gyurkó Péter[/caption]

Nagy-Majdon József arról is tájékoztatott, hogy a Fidesz kormány célja, hogy mindenki előbbre juthasson, ennek egyik eszköze az állampolgárok számára kedvező lépések megvalósítása. A 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó (SZJA) bevezetésével több mint 600 milliárd forint maradt a családoknál. Az adó kulcsa 2016-ban tovább csökken, a mostani helyett 15 százalékos lesz. A kormányzat azon dolgozik, hogy az SZJA mihamarabb egy számjegyű lehessen, és a terhek tovább mérséklődjenek. Ismertette: jövő évtől tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye is, 2019-ig fokozatosan a jelenlegi 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelkedik a gyermekenkénti kedvezmény. A személyi jövedelemadó kulcsának leszállításával és a családi adókedvezmény növekedésével egy két átlagkeresővel rendelkező, gyermektelen családnál havi 4 700, éves szinten 56 ezer forinttal bővül a büdzsé. Ahol két minimálbért kereső szülő van, akik két gyermeket nevelnek, ott havi 7 100, éves szinten 85 ezer forint többlet marad a jelenlegi helyzethez képest. Egy két átlagkeresős, kétgyermekes családnál havonta 9500 forinttal marad nagyobb összeg a kasszában. Csökken a sertés tőkehús áfája is 27-ről 5 százalékra, ami a fogyasztók számára feldolgozott formára is vonatkozni fog – mondta a városvezető, majd úgy folytatta: mindez 25 milliárdos adócsökkentést jelent. Olcsóbbá válhatnak továbbá egyes állami közszolgáltatások, illetékek is, lesz, ami meg is szűnik, ezzel további 10 milliárdos teher kerülhet le a lakosság válláról. A dolgozó emberek fizetése, valamint a kétgyermekes családok támogatása ezen intézkedésekkel tovább növekszik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában