Helyi közélet

2015.04.23. 18:21

Győzelem az ukránok ellen, a feljutás a tét szombaton

fenyvesi

Krakkó. A magyar jégkorong-válogatott a hajrában szerzett gólokkal 4-2-re legyőzte az ukrán csapatot a krakkói divízió I/A-világbajnokság csütörtöki, negyedik fordulójában, így szombaton a feljutásért játszik majd a lengyel együttessel. (MTI)

Hiába játszott a meccs nagy részében mezőnyfölényben Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese, a második harmadban két szerencsétlen góllal a rivális meglépett. Ezt követően a vb előtt honosított Andrew Sarauer góljaival, valamint Kóger Dániel emberelőnyös és Sofron István emberhátrányos találatával sikerült fordítani. A magyar csapat így három győzelemmel és egy verséggel várja a zárókört, melyben a házigazdák csapatával találkozik szombaton 20.00 órától. Eredmény, 4. forduló: Magyarország-Ukrajna 4-2 (0-0, 1-2, 3-0) ---------------------------------------- gól: Sarauer (37., 57.), Kóger (52.), Sofron (58.), illetve Blagi (25.), Gdinenko (35.)

[caption id="" align="aligncenter" width="593"] Fotó: (MTI/EPA/Jacek Bednarczyk)[/caption]

Azzal, hogy az olaszok előbb a magyaroktól, majd most a japánoktól is kikaptak, háromcsapatosra szűkült a feljutásra esélyes csapatok száma, a kazah mellett a lengyel és magyar válogatott várta kedvező helyzetből utolsó két meccsét. A magyaroknál nem volt változás a 24 órával korábban az olaszokat verő együttesben, és most is Rajna kezdett a kapuban. Az ukránoknak inkább a bennmaradás miatt volt fontos a meccs, a magyaroknak pedig azért, hogy ne kerüljenek hátrányba a feljutásért folyó harcban. Az első negyedórában szinte felborult a pálya, Zaharcsenkónak rengeteg védenivalója akadt, ám remekül oldotta meg feladatát. Az első ukrán kapura lövésre 12 percet kellett várni, de később Rajnának is komoly munkája volt. Sofron áthúzódó kiállításával indult a második harmad, és amikor Hári is kiült, megszerezték a vezetést az ukránok. Blagi lövése megpattant Metcalfe botján, így Rajna - aki előtte óriási bravúrt mutatott be - ezúttal nem védhetett. Ezt követően nagyobb sebességre kapcsoltak a hátrányba került magyarok, és kétszer is a kapuvas mentett Zaharcsenko helyett. A nagy akarás közben aztán a hátvéd Vas Márton rosszul találta el a korongot saját harmadában, az ajtó-ablak helyzetet Gdinenko váltotta gólra. A második kapott gól ellenére továbbra is keményen harcolt a Chernomaz-csapat, és két és fél perc múlva sikerült szépítenie. Gőz lövésébe Banham nyúlt bele, a pakk Sarauer elé pattant, aki közelről nem hibázott. Még a szünet előtt egyenlíteni szeretett volna a magyar csapat, ám egy eladott korongból majdnem az ukránok találtak be. A záró játékrészben a közel 3000 magyar szurkoló támogatása mellett, kettős emberelőnyben még nem született gól, szimpla létszámfölényben azonban már igen, miután Sarauer remek ütemű passzát Kóger vágta be a kapuba. A magyarok lendületét Kiss kiállítása törte meg a harmad 15. percében, az ukránok ugyanakkor nem tudták kihasználni az előnyt, sőt, szinte annak letelte után rögtön egy ellentámadásnál Sarauer a kapu elé belőtt korongot közelről besöpörte, és hosszú videózás után a bírók érvényesnek ítélték a találatot. Az ukránok ezt követően óriási energiákat mozgósítottak az egyenlítésért, ennek pedig egy újabb magyar kiállítás lett az eredménye, Banhamnek kellett kiülnie a büntetőpadra. Fél perc sem telt el ezek után, s az ukránok bevették Rajna kapujába, ám mivel magasra tartott bottal szerezték, hosszas videózás után nem adták azt meg. Ez annyira megzavarta a riválist, hogy Sofron emberhátrányban ütött gólt, eldöntve ezzel a meccset. Rich Chernomaz szövetségi kapitány: "Jól kezdtünk, de nem mentek be a helyzeteink, az ukránok pedig voltak olyan jók, hogy éltek a mi hibáinkból. Nagyon kemény meccs volt, mindenért meg kellett harcolni. Végül az a csapat nyert, amely jobban harcolt. Jön egy pihenőnap, majd a lengyelek elleni ki-ki meccs." Rajna Miklós: "Sokáig nem volt szerencsénk, de megküzdöttünk azért, hogy nyerjünk. Előbb mi kaptuk a gólokat, aztán már a kapuvasat találtuk el többször, majd jöttek a mi góljaink. Nagyszerű lesz telt ház előtt játszani szombaton a hazaiak ellen." Andrew Sarauer: "Hiába küzdöttünk az elején, mégis nekünk kellett rohannunk az eredmény után. Fontos volt, hogy még a második harmad vége előtt szépítettünk. Aztán jobban összpontosítottunk a végén, és ekkor már nekünk volt több szerencsénk. A lengyelek nagyon jók, éhesek a sikerre, de mi is!" Vas Márton: "Sajnos, az indítási kísérletem lecsúszott, így adtam egy gólpasszt az ukránoknak. Szerencsére van olyan erős csapatunk, hogy a hibámat helyrehozta. Szombaton ledöntőzzük a lengyelekkel, ki jut fel a világ legjobbjai közé." Sofron István: "Harcos, kemény meccs volt. Vannak olyan napok, amikor különösen sokat kell dolgozni ahhoz, hogy megszülessen az első gól. Ez most két ukrán találat után következett be. Ekkor átszakadt egy gát. A szünetben azt beszéltük, hogy folytatni kell a kapura törő játékunkat, és végül ez eredményre vezetett. Az olaszok és az ukránok elleni meccs után jól jön a szünet, a pihenő, lesz idő felkészülni a lengyelekre." A szombatig tartó vb-n az első két helyezett feljut a 16-os világelitbe, és Szentpéterváron, valamint Moszkvában szerepel majd jövő májusban, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában