nyílt nap

2018.10.17. 09:28

A nógrádi roma diákok előtt is nyitva a rendőri pálya

A rendőri hivatás iránt érdeklődő roma fiatalok kaptak tájékoztatást Salgótarjánban.

Forrás: police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság október 16-án tartotta meg nyílt napját a rendőri szakma iránt érdeklődő iskolások számára. A rendezvény célja, a roma származású diákok részére a rendőri pálya választásának ösztönzése volt. A rendőr-főkapitányság munkatársai a megjelent fiataloknak a rendőri hivatásról, az életpálya előnyeiről és a jelentkezés feltételeiről adtak tájékoztatást.

A többségében érettségi előtt álló diákok részt vehettek a felvételi eljárás során kötelezően elvégzendő orvosi és egészségügyi szűrésen, valamint lehetőséget kaptak arra, hogy a fizikai alkalmassági felmérés teljesítésével képet kapjanak jelenlegi erőnléti állapotukról.

A nyílt napon a határvadász toborzók is részt vettek, akik a határvadász-képzéssel kapcsolatban adtak át hasznos információkat.

A határvadász-képzésről bővebb tájékoztatást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, illetve minden rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján kaphatnak.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában