2025.06.20. 16:30
Olyat tettek a szakadt autós nógrádi tesók, hogy az mindennek az alja! Nem ezt érdemelte az igazoltató rendőr
Közúti ellenőrre támadt két férfi csütörtök reggel a Szécsény és Nagylóc közötti útszakaszon. Az endrefalvai testvérpárt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki.
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztályának közúti ellenőrei június 19-én, csütörtökön reggel a Szécsény és a Nagylóc közötti útszakaszon ellenőriztek egy teherautót, amelyben egy 24 és egy 28 éves testvérpár utazott – tájékoztatott Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Forrás: MW/Illusztráció
A közúti ellenőrök olyan rossz műszaki állapotban találták a járművet, hogy a forgalmi engedélyének helyszíni érvénytelenítéséről döntöttek. Az endrefalvai testvérpár trágár és fenyegető kifejezésekkel nyilvánította ki a nemtetszésüket a hatósági intézkedéssel kapcsolatban, majd egyikük az ellenőr kezéből kitépte a gépkocsi forgalmi engedélyét, és elhajtottak.
Elfogták az endrefalvai testvérpárt
A közúti ellenőr a történtek során nem szenvedett sérülést. A két férfit a Szécsényi Rendőrkapitányság egyenruhásai elfogták, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt kihallgatták. A két elkövető beismerte tettét.
Ezeket is ajánljuk: