Fogadóbizottság

2025.06.19. 11:04

Már csak a vörös szőnyeg hiányzott! Nagyon durva, kit kísértek le a repülőről a nógrádi zsaruk! – videóval

Nem várt meglepetés várt egy kábszerest. Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A 20 éves fiatalember élményekkel gazdagodva érkezhetett haza külföldi nyaralásából június 17-én, de a repülőtéren a rokonjai és barátai helyett a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói várták. A rendőrök a helyszínen el is kapták váci férfit, előállították a rendőrkapitányságra, és kihallgatták, majd őrizetbe is vették. 

A repülőtéren kapták el a rendőrök a férfit
A repülőtéren kapták el a rendőrök a férfit
Forrás: Police.hu

Repülőtérről a dutyiba

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Buda Gábor arról tájékoztatott, hogy a gyanú szerint a férfi még május közepén marihuánát adott el vásárlójának, akit május 12-én fogtak el a rendőrök. Tette ezt annak ellenére, hogy a bíróság 2022-ben már jogerősen elítélte kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A hatóság kezdeményezte az ismét lefülelt díler letartóztatását.

Ezért káros
A marihuána fogyasztásának számos káros élettani hatása van, így azonnal jelentkezhet a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar és a mozgáskoordináció elvesztése, amelyeket gyakran depresszió vagy álmosság követ, egyes fogyasztók esetében pánikrohamot is kiválthat.

Ez is érdekelheti:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában