Elképesztő eset

2025.06.11. 13:54

2 éves gyerek esett pokoli csapdába Nógrádban, itt az édesanya is tehetetlen volt

Beköszöntött június, ezzel együtt pedig a hőmérők higanyszálai is egyre feljebb kúsznak napközben. Habár nincs még kánikula, a bátonyterenyei tűzoltókat kedden egy olyan esethez riasztották, ahol egy mindössze két éves gyermek került veszélybe...

Nyáron megannyi módszerrel védjük magunkat a kánikula ellen: hideg üdítőt szürcsölünk, legyezőt hordunk magunknál, és lehetőség szerint klimatizált helyiségbe húzódunk. A szabadtéren való tartózkodásnál azonban jóval veszélyesebb lehet egy teljesen zárt, felhúzott ablakú, leállított autó, ami szinte pillanatok alatt pokoli katlanná válhat a nyári hőségben. Szerencsére a pünkösdhétfő lehűlést hozott hazánkban, így Nógrád vármegyében sincs még kánikula. A tűzoltókat ugyanakkor kedden egy olyan esethez riasztották Bátonyterenyére, ami miatt mindenképp szükségét érezték annak, hogy figyelmeztessék a lakosságot.

kánikula, nyár, hőség, zárt autó, veszély figyelmeztetés
A bátonyterenyei tűzoltók egy autóba rekedt gyermeket mentettek tegnap. A lánglovagok figyelmeztetnek: kánikula esetén életveszélyes lehet a zárt járműben tartózkodni
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu/Illusztráció

Bár még nincs kánikula, a tűzoltóknak gyorsan kellett cselekedniük

– Egy kétéves kisgyermek rekedt egy személyautóban kedden délelőtt Bátonyterenyén, a Városház úton, miután a jármű központi zárja automatikusan lezáródott. A helyi hivatásos tűzoltók az egyik ablakot betörve jutottak be a gépjárműbe, és biztonságban kiszabadították a gyermeket, akit ezt követően átadtak az édesanyjának – fejtette ki Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, aki azt is hozzátette: az eset során senki sem sérült meg.

A zárt kocsi utasterében ennyire pokolivá válhat a hőmérséklet

A vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője emellett arra is magyarázatot adott, hogy miért veszélyes a kánikulában a zárt, parkoló járműben tartózkodni.

– A tűző napon álló járművekben akár rövid idő eltöltése is életveszélyes lehet, ezért egy percre se hagyjunk az autóban se kisgyermeket, se háziállatot. Ez abban az esetben is igaz, ha le van engedve az ablak, vagy ha kocsinkkal az árnyékban parkolunk – hangsúlyozta Kapás Márton, aki az okokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: az autó a napon úgy működik, mint egy kis üvegház.

– Percek alatt pokoli hőség lesz az utastérben. Például, ha 36 Celsius fok a külső hőmérséklet, a kocsiban egészen hamar, akár 70 Celsius fok is kialakulhat, ami már életveszélyesnek számít – figyelmeztetett a szóvivő.

Égési sérüléseket is okozhat, ha ezek a kocsiban maradnak

Kapás Márton azzal folytatta, hogy ilyen magas hőmérsékleten az emberi test felhevül, aminek következtében keringési rendellenesség és sokkos állapot is kialakulhat. Hozzátette: 41 fokos testhőmérsékletnél már az agy és a szív is károsodhat. A szóvivő emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermekek és állatok mellett éghető folyadékot, így például alkoholos fertőtlenítőszert vagy hígítót sem szabad az autóban hagyni soha.

– Ezekből magas hőmérsékleten éghető gázok fejlődhetnek, amik szikra hatására belobbannak, és égési sérülést okozhatnak az autó utasainak. Ugyanígy nem szabad a forró gépkocsiban hagyni semmilyen spray-t vagy túlnyomásos palackot sem – hangsúlyozta a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, aki végül azt is kiemelte: ha bárki ilyen esettel találkozik, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.

Arról is beszámoltunk már, hogy szűkebb hazánkban napról napra melegebb időjárás várható.

Ezek a tartalmaink is érdekelhetnek:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában