2025.06.19. 06:06
Hiába ellenkezett, a felismerhetetlenségig megvertek és megbecstelenítettek egy idős asszonyt Nógrádban
Egyik éjjel brutális tettre vetemedett egy bódult állapotban lévő 25 éves fiatalember, miután mulatozásukat követően baráti társaságától elváltak útjai. Információk szerint Sz. Gábor betört egy mohorai házba, majd a felismerhetetlenségig összevert és megerőszakolt egy 66 éves asszonyt 1996-ban.
Egy öttagú társaság rendkívül jól szórakozott egyik éjjel. Felkeresték a helyi kocsmát, iszogattak, beszélgettek. Néhány óra után azonban elhatározták, hogy a mulatozást Bujákon folytatják. Későre járt mire visszaértek Mohorára, ahol még a helyi kocsma nyitva volt, így ittak egy keveset. Éjfél előtt elváltak egymástól, majd hazaindultak. Egyedül Sz. Gábor tért más útra, aki nem sokkal később betört egy házba, megverte az ott lakó idős nőt, kirabolta és kegyetlenül megerőszakolta.

Fotó: Karnok Csaba / Forrás: MW
Brutális erőszak áldozata lett a 66 éves asszony
Mint írta a Nógrád Megyei Hírlap 1996-os számában: a 25 éves fiatalember megállt az egyik ház előtt, és átugrott a kerítésen, aztán elkezdte piszkálni az ajtó zárát. A matatást meghallotta a tulajdonos, s felkapcsolta a villanyt, ám eközben Sz. Gábornak sikerült befeszítenie az ajtót.
A házban tartózkodó 66 éves asszonyt nyomban elkezdte ütlegelni, s pénzt követelt tőle a férfi. Nem sokat, mindössze kétezer forint kapott, ám ez nem fog elég a betörőnek, így tovább ütlegelte, rugdosta a szerencsétlen nőt. A fiatalember ezt követően letépte az áldozat felső- és alsó ruházatát. Hiába védekezett, karmolt, a rémült áldozat: megerőszakolta őt a férfi, aztán mintha mi sem történt volna, elhagyta a helyszínt.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap 1996. március 20.
Elkapták a rendőrök a tettest
Az esetet követően az idős hölgy a szomszédokhoz fordult segítségért, akik nyomban telefonáltak a rendőröknek és az áldozat fiának. A mentők mellett a gyarmati nyomozók is nyomban a helyszínre siettek, ahol vért és lábnyomot találtak. Utóbbit gipsszel kiöntötték. A felismerhetetlenségig összevert áldozat a kórházban elmondta a rendőröknek, hogy támadója egy 25 év körüli, szőke férfi volt. A nyomozóknak nem telt sok időbe, mire kiderítették, hogy egy öttagú társaság szórakozott a kocsmában az elkövetés napján.
Másnapra már elegendő bizonyíték gyűlt össze arra, hogy Sz. Gábor alaposan gyanúsítható legyen a bűncselekménnyel, ezért elfogták és kihallgatták a rendőrségen. Az elején mindent tagadott a fiatalember, ám később beismerő vallomást tett. Hiába is hazudott volna a nyomozóknak, hiszen a vér elemzése és a lábnyom egyértelműen bizonyította, hogy ott járt a hölgy házában.
Ezt követően előzetes letartóztatásba helyezték Sz. Gábort, aki ellen lopás miatt már akkor is eljárás folyt. A férfit rablás, erőszakos közösülés és súlyos testi sértés elkövetésével vádolták.
A napokban gyilkosság rázta meg Somoskőújfalu közösségét
Mint arról már korábban beszámoltunk: a rendőrség nagy erőkkel vonult a településre a múlt héten, ahol nem sokkal később beigazolódott, hogy a csendes falu gyilkosság helyszínévé vált. A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 29 éves somoskőújfalui férfit, aki otthonában megölte a testvérét: egy késsel szúrta hátba, amit a gyilkosság után el akart rejteni.
Ezeket is ajánljuk: