Bűnügy

2025.06.19. 13:00

Újabb szög a gyógymaffia koporsójába Nógrádban, ebbe orvosok és cégvezetők is belebuktak!

A bűnszervezet tagjai az ortopéd gyógyászati segédeszközök után járó társadalombiztosítási támogatást jogosulatlanul visszaigényelve több, mint 500 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A Nógrád Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a tizennégy fős bűnszervezet – két cégvezető, két üzletkötő és tíz ortopéd szakorvos – ügyében.

A vád szerint 2020. augusztus 29. és 2022. október 17. között a két szegedi cég ügyvezetőinek közvetlen irányítása és koordinálása mellett, a cég két üzletkötőjének közreműködésével, valamint tíz szakorvos segítségével megszerezték országszerte több idős- és szociális otthonban lakó személyeknek, másrészt magánszemélyeknek a személyes és egészségügyi adatait. Az adatok jogtalan felhasználásával, az orvosszakmai szabályok megszegésével, a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése nélkül, az érintett személyek egészségügyi állapotának ismeretének hiányában valótlan tartalmú orvosi vényeket állítottak ki, ami csalás.

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat
Forrás: police.hu

"A valótlan tartalmú vények és jogszerűtlen eljárások alapján a két cég – többségében – legyártotta a jogszabályban meghatározott társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati segédeszközt, de gyakran nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő segédeszközt gyártottak, és azokat a vényen szereplő személyek jelentős része meg sem kapta" – olvasható a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményében.

A cégek vezetőinek iránymutatása alapján a társaság alkalmazottai az érintett vényszámok benyújtásával a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) megigényelték a gyógyászati segédeszközök, azaz ortopéd gyógycipők után járó támogatási összegeket, melyeket részükre a NEAK kiutalt. Az orvosok a valótlan tartalmú vények felírása után a cégektől jutalékot kaptak.

A vádlottak tevékenységüket hierarchikus szervezetben, összehangoltan, konspiratív módon követték el. A bűnszervezet a tevékenységével több mint háromezer személynek tizenötezer darabot meghaladó gyógyászati segédeszközt írt fel jogtalanul, melyek után félmilliárd forintot meghaladó támogatási igényt nyújtottak be a NEAK felé, mely pénzösszeget a cégeknek kifizettek, így cselekményükkel 517.502.434 forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és közfeladati helyzettel visszaélés bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyészség a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása mellett pénzbüntetés, közügyektől eltiltás, az orvosok vonatkozásában az egészségügyi foglalkozástól eltiltás, a cégvezetőkkel szemben a gazdasági társaság vezető tisztségétől eltiltás alkalmazását, valamint a polgári jogi igény elbírálását és a bűnszervezetben szerzett vagyonnak a vagyonelkobzását indítványozta. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

Ez is érdekelheti: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában