2025.06.18. 17:10
Döbbenet: kitálalt a nógrádi főnyomozó az utóbbi idők legfelkavaróbb bűntényéről
Korántsem mindennapi bűncselekményt göngyölítettek fel a nógrádi egyenruhások. A nyomozás internetes csalással indult, végül emberkereskedelem gyanújával végződött. A megdöbbentő bűntény részleteiről Mészáros Marcell százados, kiemelt főnyomozó számolt be a Magyar Rendőrség honlapján.
Olyan autót, fűnyírót, elektronikai cikkeket kínáltak internetes hirdetésekben, amelyet a vevőjük sosem kapott meg, ugyanis soha nem is léteztek. Ezzel a trükkel vertek át ismeretlen személyek több csalódott vásárlót is, akik feljelentést tettek a rendőrségen. A gyanús tranzakciók a banknak is feltűntek, ezért ők is bejelentést tettek – kezdték a szövevényes bűntény részleteit a Magyar Rendőrség honlapján.

Forrás: police.hu
Mészáros Marcell elmondta: öt ember került a látókörükbe, akikről kiderült, hogy tudatosan olyan termékeket hirdettek meg, amelyek nem is voltak a birtokukban. A kárösszeg elérte a 300 ezer forintot. A rendőrök márciusban házkutatást tartottak az egyik gyanúsított lakásán, ahol egy még súlyosabb helyzettel találkoztak.
Döbbenetes bűntény: borzalmas körülmények között dolgoztattak egy hajléktalan férfit
– Az egyik melléképületben egy idős férfit találtunk egy sötét, elhanyagolt szobában. Zavart volt, és láthatóan kiszolgáltatott helyzetben élt – tájékoztatott a százados.
A rendőrök kiderítették, hogy a férfit korábban „szívességből” hozták el egy hajléktalanszállóról. A kiszolgáltatott helyzetben lévő szépkorútól elvették a nyugdíját, dolgoztatták a ház körül. Emellett arra is rávették, hogy nyisson egy bankszámlát, azért, hogy arra a csalásból származó pénzösszegek érkezzenek. Mivel a korábban is nehéz körülmények között élő férfinak nem volt hova mennie, kénytelen volt eltűrnie a kíméletlen bánásmódot.
Az egyenruhások elhozták a sötét, elhanyagolt szobában élő sértettet, a két „szállás- és munkaadója” ellen pedig emberkereskedelem miatt is eljárás indult.
A rendőrök végül egy 25 éves és egy 53 esztendős férfit gyanúsítottak meg emberkereskedelemmel, a bíróság április 30-án elrendelte letartóztatásukat. Továbbá egy 22 éves férfiét is szabálysértési és kisebb értékre elkövetett csalás bűntette miatt. Egy 43, valamint egy 20 esztendős nőt, illetve egy 77 éves és egy 29 esztendős férfit pedig pénzmosással gyanúsítanak.
Az ügyről korábban hírportálunkon is beszámoltunk, részleteket alábbi cikkeinkben olvashat!
Ezeket is ajánljuk:

Nagyon durva fogás! Ellepték a rendőrök Maconkát, csapatokban vonultak a vízpartra!