Baleset

2025.06.21. 20:58

Kezük, lábuk eltörhetett az Endrefalván kocsijukkal fának ütköző fiataloknak? Itt a mentők válasza!

Közlekedési baleset történt szombat délután Endrefalva külterületén, ahol egy autós letért az útról, majd egy fának hajtott. Kiderült, hogy a baleset helyszínéről milyen állapotban szállították kórházba a fának csapódó kocsi fiatal sofőrjét és utasait.

Mint arról már korábban beszámoltunk: fának hajtott egy személyautó a 22-es számú főút 46-os kilométerénél, Endrefalva külterületén. A baleset során a kocsi eddig még tisztázatlan körülmények között letért az útról, aztán egy fa állította meg a járművet. A kocsinak alaposan megrongálódott az eleje és az oldala is, szinte totálkárosra tört. Most pedig az is kiderült, hogy három fiatal utazott az autóban.

Egy fa állította meg az autót az endrefalvai balesetben
Egy fa állította meg az autót az endrefalvai balesetben
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Fának csapódott az autó a balesetben

– A baleset helyszínén a szécsényi hivatásos és a szécsényfelfalui, valamint az endrefalvai önkéntes tűzoltók végezték el a műszaki mentést, valamint az autó áramtalanítását – tájékoztatott érdeklődésünkre Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Végtagsérülést szenvedett az egyik fiatal autós

A kocsiban utazó három fiatal különböző súlyosságú sérüléseket szedett össze a fának való ütközés következtében.

– A helyszínről egy fiatalt végtagsérüléssel, stabil állapotban, további két fiatalt pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak bajtársaink kórházba – mondta el érdeklődésünkre az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője, Sebő Katalin.

Ezeket is ajánljuk:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában