Vandalizmus

2025.05.08. 13:45

Újabb rongálás Salgótarjánban: ismeretlen tettes törte be egy parkoló Opel ablakát

A nógrádi vármegyeszékhelyen a napokban ismét egy aggasztó eset történt. Ismeretlen elkövető betörte egy parkoló kék Opel személygépkocsi vezetőoldali ablakát, ezzel a rongálással komoly anyagi kárt és nem kevés bosszúságot okozva a tulajdonosnak.

Az eset a város egyik forgalmasabb részén történt, nappal, amikor sokan közlekedtek a környéken. Az autó tulajdonosa döbbenten tapasztalta a rongálást, amelyről a közösségi médiában is beszámolt, remélve, hogy valaki szemtanúja volt a történteknek.

A rongálás után ez a kép fogadta az autó gazdáját
A rongálás után ez a kép fogadta az autó gazdáját
Forrás: Beküldött fotó

Valaki betörte az autóm ablakát. Reménykedem, valaki látott valamit?! Tettes, ha látod, akkor semmi jót nem kívánok. De örülnék, ha jelentkeznél

 – írta a károsult egy helyi Facebook-csoportban, ahol a bejegyzés rövid időn belül közel 200 reakciót kapott.

Sorozatos rongálások Salgótarjánban

Sajnos a mostani rongálás nem számít elszigetelt incidensnek, az utóbbi hónapokban több hasonló eset is történt. Néhány nappal korábban, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közelében egy másik autó is áldozatul esett ismeretlen tettesnek. Akkor egy szürke Opel első lökhárítóját szakította le egy figyelmetlen sofőr, aki a baleset után anélkül hajtott el, hogy hátrahagyta volna elérhetőségét vagy megkísérelte volna rendezni az okozott kárt.

Az autó tulajdonosa továbbra is bízik abban, hogy előkerülnek tanúk, esetleg a térfigyelő kamerák felvételei alapján sikerül beazonosítani az elkövetőt.

Ezeket is ajánljuk:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában