Bűncselekmény

2025.04.30. 13:55

Erre nincs bocsánat! Csicska Feri kirabolta és félholtra verte Kati nénit a nógrádi faluban – videóval

Kegyetlenül megvert és kirabolt egy idős hölgyet egy férfi Jobbágyiban. Több mint egymillió forint értékben vitt el arany ékszereket, amiket egy orgazdának adott drogért cserébe. A rabló egy trafikot is kirámolt, ám a rendőrök végül elkapták. Tetteiért komoly büntetést szabhat ki az ügyészség.

Mint azt megírtuk, egy 33 éves férfi Jobbágyiban betört egy idős nő házába, bántalmazta és a pincérbe zárta, majd aranyékszereket zsákmányolt. A Pásztói Járási Ügyészség rablás, súlyos testi sértés, személyi szabadság megsértése és többrendbeli lopás miatt emelt vádat ellene. Az eset két évvel ezelőtt történt ősszel, akkor több mint egymillió forint értékben vitt el ékszereket a rabló, aki zsákmányát egy orgazdának passzolta le, cserébe pedig drogot kapott. Ezután egy hétig bujkált az elkövető és közben egy trafikot is kifosztott.

Rabló
Elfogták a kegyetlen rablót
Forrás: Tények.hu

Vascsővel rontott rá a rabló a szépkorú hölgyre

A nem hétköznapi bűncselekményekről a Tények is beszámolt. Hátrabilincselték a kezét, miközben megmotozták a rendőrök azt a 32 éves férfit, aki kirabolt egy idős hölgyet 2023 őszén, Jobbágyiban. A rabló fényes nappal, az udvaron rontott rá a nőre, és kegyetlenül megverte.

– A Csicska Feri betört a Kati nénihez, és agyonverte egy vascsővel, majd utána bezárta a pincébe egy fakanállal – mesélte a TV2 stábjának egy helybéli, aki azt is hozzátette, annyi szerencséje volt az idős asszonynak, hogy a ház alsó részében volt egy kis ablak, amin ki tudott mászni, így nem történt tragédia.

A rabló közben átkutatta a házat és összesen egymillió forint értékben szedett össze aranyékszereket, amiket egy orgazdának passzolt le. Viszonzásul drogot kapott az elkövető.

Kirabolt egy dohányboltot Apcon

A férfi után hajtóvadászatot indítottak és egy hét múlva fogták el, de közben a szomszéd faluban, Apcon, egy trafikot is kirabolt. A rendőrök, amikor a nyomára bukkantak, azonnal szóltak a helyieknek, hogy vigyázzanak, mert a veszélyes férfi a környéken ólálkodik. Végül roncsautók között bukkantak rá a rablóra, aki azóta is letartóztatásban van. Az ügyészség most emelt vádat ellene, és a büntetésére is indítványt tettek.

– Ha a rabló a bűncselekmények elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 8 év fegyházat és 8 év közügyektől eltiltást szabhatnak ki rá – közölte dr. Imre Péter, a Nógrád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Az orgazdát pedig, akinek eladta az arany ékszereket, pénzmosással vádolják, és 70 nap elzárást kértek rá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában