Rendőrnap

2025.04.29. 18:55

Jótékonysági hangversenyt rendeztek Szentkúton - videóval

Különleges rendezvény helyszíne volt a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság hagyományteremtő céllal szervezett jótékonysági estje ismét szívhez szóló módon kötötte össze a szolgálatot, a művészetet és az önzetlen segítségnyújtást.

A jótékonysági rendezvény immár harmadik alkalommal valósult meg a rendőrség napjához kapcsolódva, méltó környezetben, a kegytemplom falai között. A hangverseny fővédnökségét dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke vállalta el, ezzel is kiemelve a kezdeményezés társadalmi jelentőségét.

A jótékonysági eseménynek a szentkúti kegytemplom adott méltó helyszínt
A jótékonysági eseménynek a szentkúti kegytemplom adott méltó helyszínt
Forrás: police.hu

A programot dr. Somssich Gabriella r. dandártábornok, Nógrád vármegye rendőrfőkapitánya és dr. Orosz András Lóránt, a kegyhely igazgatója nyitották meg. A koncerten a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges diákjai és elhivatott pedagógusai, valamint Balázs Hanna Kincső előadó közreműködésével hangzottak el válogatott zeneművek, melyek méltó módon emelték az esemény ünnepi jellegét.

Ismét nemes célt szolgált a rendőrség jótékonysági rendezvénye

Az est során Dócs Dávid országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket, majd Klarissza nővér tartott beszámolót a Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége által a tavalyi évben kapott adomány felhasználásáról. A közönség számára így nemcsak az adományozás lehetősége, hanem annak eredményei is kézzelfoghatóvá váltak. Az idei est bevételét ismét a Ferences Szegénygondozó Nővérek javára ajánlották fel. Az összegyűlt támogatás – kilencszázezer forint – ünnepélyes átadására a koncert zárásaként került sor. Az adományt dr. Somssich Gabriella főkapitány adta át Kóródi Mária Veronika nővérnek, a rend általános főnöknőjének.

A jótékonysági hangverseny nemcsak kulturális élményt nyújtott, de megerősítette azt a társadalmi üzenetet is, hogy az egyenruhás szolgálat nem áll meg a törvény őrzésénél – a gondoskodás és az emberi méltóság támogatása is szerves része annak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában