2025.03.04. 20:53
Sokkoló képek: 25 éves rendőrnő halt meg az autóbalesetben
Tragédia híre rázta meg kedd délután az országot. A Bács-Kiskun vármegyei Szentkirálynál történt halálos balesetben egy rendőrnő vesztette életét.
Halálos baleset történt kedd délután Szentkirály közelében, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Frontálisan összeütközött két személyautó a 4623-as úton, mely során egy fiatal nő meghalt – számolt be róla testvérportálunk, a Baon.hu.

Fotó: Bús Csaba / Forrás: Baon.hu
Fiatal rendőrnő a halálos baleset áldozata
A hírportál munkatársa a helyszínen megtudta, hogy egy 25 éves rendőrnő a baleset áldozata, akinek életét sajnos már nem tudták megmenteni. A helyszínre érkezett mentőhelikopter nem szállított el senkit, ami megerősíti, hogy az áldozat már nem volt életben, amikor a mentők megérkeztek – írják.
A tragédiával kapcsolatban a Baon.hu megkereste a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik az alábbi tájékoztatást adták:
– Jelenlegi adataink szerint két személyautó félfrontálisan ütközött a 4623-as számú út 5-ös kilométerénél 12 óra 26 perc körül. Az egyik sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik sofőr megsérült a balesetben – közölték. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A történtekről készült helyszíni fotók IDE kattintva tekinthetők meg.
Nógrád vármegyében is többen haltak meg balesetben
Ahogy arról tavaly októberben beszámoltunk, meghalt egy motoros a 21-es számú főúton, Pásztó közelében, miután kisodródott, majd elesett járművével. A férfi nekicsapódott járművével a szalagkorlátnak is, majd 70 métert csúszott. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Januárban szintén a 21-es főúton, Bátonyterenyénél vesztette életét egy sofőr, aki autójával szalagkorlátnak csapódott, majd az árokba borult. Az életéért percekig küzdöttek a mentők a helyszínen, azonban az újraélesztési kísérletek ellenére elhunyt az 50 éves férfi.