Gázra lépett

2025.03.01. 10:03

A Kengyelfutó gyalogkakukk is kispályás a nógrádi falun átsiető Mercishez képest

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai ellenőrzéseket tartottak az utakon. Egy újabb gyorshajtó is pórul járt.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán közölte, hogy kollégáik minap két esetben intézkedtek ittas vezetés miatt, mert a közúti gépjárműellenőrzések során az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Emellett egy újabb gyorshajtó is beleszaladt a csapdába.

gyorshajtó
A gyorshajtó Sámsonházánál bukott le
Forrás: Facebook/Nógrád vármegyei rendőrség

Gyorshajtókra is vadásztak

A sebességmérők is üzemeltek a vármegye közútjain. Mint írták, a technikai eszközökkel rögzített 16 jogsértés közül kiemelkedett az a sebességtúllépés, amelyet Sámsonházán követett el egy gépkocsivezető. A felvétel tanulsága szerint a lakott területen megengedett 50 km/h helyett 105 km/h tempóval távolodott, amely jogsértésért a csillagos márkajelű gépkocsi vezetője 210 ezer forint közigazgatási bírságra, és 6 közúti közlekedési előéleti pontra számíthat. A rendőrök felhívták a figyelmet, hogy a vármegye minden településén és közútján továbbra is számítani lehet sebességmérésre és forgalomellenőrzésre.

Nemrég beszámoltunk arról a gyorshajtóról, aki a 21-es főúton 110 km/h helyett 190 km/h-val haladt. 

A közelmúltban két autóst is lencsevégre kaptak a rendőrök a 21-esen, miután jóval többel mentek a megengedett sebességnél. Az egymásra szinte rálicitálva autózó gyorshajtók komoly büntetéseket zsebeltek be.

Volt azonban szabályosan közlekedő autós aki, aki bár komoly lóerővel bíró luxusautót vezetett, minden szabálynak eleget tett. Salgótarján belvárosában csodálkoztak rá a fekete színű csodára.

Az előbb említett jármű egyébként kísértetiesen hasonlított arra a Lamborghinire, ami Salgótarjánban járt eredetvizsgán és magyar rendszámot kapott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában