2025.03.27. 20:00
Megszólalt a rendőrség, megdöbbentő, ami kiderült a nógrádi gyerekrablós esetekről
A közösségi médiában nagyon megszaporodtak az olyan hírek, miszerint különböző nógrádi településeken idegenek próbálnak kiskorúakat az autójukba csábítani. A rendőrség csütörtök délután közleményben reagált az állítólagos gyermekrablási kísérletekkel kapcsolatban.
– Nógrád vármegye több településén és a közösségi médiában is terjed a hír, miszerint tanintézmények közelében több településen is láttak olyan ismeretlen személyt vagy személyeket, akik diákokat szólítanak le, próbálnak édességgel, tortával elcsalni. Esetenként iskolából hazafelé tartó gyermekeket követnek. A rendőrség minden bejelentést ellenőriz, és azokkal kapcsolatban adatgyűjtést végez, de ezidáig a médiafelületeken megjelent esetekkel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült fel – tájékoztattak a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán a közelmúltban felreppent, gyermekrablásról szóló hírek kapcsán.

Forrás: Mediaworks
Mint írják: munkatársaik a helyi polgárőrökkel és az intézményvezetőkkel együttműködve folyamatosan és kiemelten ellenőrzik az iskolák környékét. A bűnmegelőzéssel foglalkozó szakembereik rendszeresen részt vesznek rendkívüli osztályfőnöki órákon az általános iskolákban, és tájékoztatják a diákokat és tanáraikat a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeiről.
Futótűzként terjedtek a gyermekrablási kísérletekkel kapcsolatos hírek
A közösségi médiában a közelmúltban több bejegyzés jelent meg, amelyek szerint az ország több településén – köztük Nógrád vármegyében – is gyermekeket próbáltak elrabolni. A sokak által megosztott információ sehol sem bizonyult megalapozottnak.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy amennyiben bűncselekményre utaló körülményt tapasztal, ne a közösségi médiában tegye közzé, hanem haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.
Tegnap még arról írtunk, hogy idegenek akartak kiskorúakat az autójukba csábítani nemrég Héhalomban. A település polgármestere mesélte el nekünk a rémisztő esetet, amely gyermekrablással vagy akár sokkal rosszabbal is végződhetett volna, ha nem avatkoznak közbe időben.
Szintén a közösségi oldalon kelt szárnyra az a hír, miszerint Zagyvapálfalván a helyi általános iskolánál bizonyos emberek csipsszel és csokoládéval próbálnak magukhoz édesgetni gyerekeket. Az iskola környékén fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el.