Dohánybolti szarka

2025.02.04. 13:44

Cigi és energiaital okozta a 18 éves tolvaj vesztét Salgótarjánban

Az egyenruhások bravúros gyorsasággal, rövid időn belül elfogták egy salgótarjáni lopás elkövetőjét. A tolvaj a Füleki úti dohányboltban próbálkozott.

Verebélyiné Illés Beáta, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferens elmondta, hogy a napokban érkezett bejelentés a rendőr-főkapitányság ügyeletére: betörtek Salgótarjánban, a Füleki úti dohányboltba. A tolvaj egy kővel bedobta a trafik oldalüvegét, majd bemászott, és dohányárut, energiaitalt vitt el több mint 80 ezer forint értékben. 

dohánybolt
A dohánybolti lopás nem járt sikerrel, a rendőrök visszaadták a megtalált árut a jogos tulajdonosának
Forrás: police.hu

A dohánybolti tolvaj hamar kézre került

"Az ablak betörésével 40 ezer forint kár keletkezett. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának egyenruhásai a tettes felkutatása során felfigyeltek egy alakra, aki a MÁV főtéri pályaudvarán a szolgálati autó közeledtére megpróbált elrejtőzni. Munkatársaink igazoltatták a már jól ismert, 18 éves fiatalembert, és egy nála lévő kerekes táskából nagyobb mennyiségű dohányáru és energiaital került elő, amelynek származásáról nem tudott elszámolni." – ismertette a megbízott sajtóreferens.

Kiemelte, hogy előállították a nógrádszakáli férfit a rendőrkapitányságra, és kihallgatták. Elismerte a dohánybolti betörést, valamint azt is, hogy még a kerekes táskát is ellopta a távolsági buszpályaudvarról. Azt is elmondta, hogy elhagyta a zsákmány egy részét menekülés közben, így a kár csak részben térült meg. A nyomozók őrizetbe vették a fiatal kora ellenére már büntetett előéletű férfit, és kezdeményezték letartóztatását.

Kattantak a bilincsek

A napokban beszámoltunk arról is, hogy a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 20 éves helyi férfit. A tolvaj többször lopott egyedül gyalogló nőktől Salgótarjánban.

Arról is írtunk, hogy egy tolvaj testvérpár bűnös tevékenységének a rendőrök véget vetettek a közelmúltban. Lopásaik során gyorsan értékesíthető dolgokra hajtottak, és vittek mindent, ami nem volt lebetonozva. 

Hírt adtunk arról, hogy a nyomozók elfogták azt a két férfit, akik a balassagyarmati vasúti átjárónál kábeleket loptak el. Tettükkel a Magyar Államvasutaknak óriási kárt okoztak, sőt mások életével is játszottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában