Őrizetben

2025.01.15. 13:10

Csúnya vége lett az iskolai betörésnek Tereskén

Nem osztálytalálkozóra mentek azok a 16, 17 és 19 éves fiatalok, akik a napokban betértek a helyi oktatási intézménybe Tereskén. Az iskolai betörésnek csúnya vége lett.

Minden bizonnyal nem osztálytalálkozóra ment az a három fiatal, aki iskolai betörést követett el a tereskei intézményben január 11-én este, de vélhetően még csak nem is egykori tanáraikat szerették volna meglepni a látogatássukkal. A 16, 17 és 19 éves fiú sokkal inkább valami könnyen értékesítőt szeretett volna egykori alma materéből ellopni – írta hírportálunknak megküldött közleményében a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy nagy méretű, egymillió forintos, digitális táblagép volt az egyik zsákmány az iskolai betörésben
Egy nagy méretű, egymillió forintos, digitális táblagép volt az egyik zsákmány az iskolai betörésben
Forrás: Police.hu

Az iskolai betörés kapcsán egy szátoki férfit pénzmosással gyanúsítanak

Hozzátették: a fiatalok betörték a régi épület ablakát, majd azon bemászva jutottak be az iskolába, ahonnan nem kisebb értékkel távoztak mint egy egymillió forintos – 190 centiméteres képátlójú – interaktív digitális táblagéppel. A televízióként is használható készüléket az elkövetők egyikük lakásához elcipelték, és még azon az éjszakán eladták egy 49 éves szátoki férfinak.

A fiatalok betörték az iskola ablakát, majd úgy jutottak be az épületbe
A fiatalok betörték az iskola ablakát, majd úgy jutottak be az épületbe 
Forrás: Police.hu

A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a beszerzett adatok alapján a három fiatalt, valamint a szátoki férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a betörés elkövetőit lopás bűntett, míg a 49 éves elkövetőt pénzmosás bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták

– fogalmaz a megyei rendőrség. Mint megtudtuk: a nyomozók a szátoki férfit őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását. A rendőrök az illető lakásán megtalálták és lefoglalták a táblagépet is, majd visszavitték azt az iskolába.

A rendőrök visszavitték az iskolába az ellopott táblagépet
A rendőrök visszavitték az iskolába az ellopott táblagépet
Forrás: Police.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában