Detonáció

2025.01.01. 17:55

Felrobbant egy kazán Hollókőn, nagy erőkkel vonultak a tűzoltók

Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók Hollókőre az új év első napján. A település egyik házában felrobbant a kazán.

Dr. Tóth-Szikora Viktória, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője arról tájékoztatta portálunkat, hogy január 1-én felrobbant a vegyes tüzelésű kazán egy lakóházban Hollókőn, a Rákóczi úton.

– A detonáció következtében tűz nem keletkezett, az ajtók sérültek, valamint a tetőcserepek rongálódtak meg. Az ott lakó nem sérült meg, így ki tudott jönni az épületből. A helyszínre a szécsényi és a balassagyarmati hivatásos tűzoltók mellett a Bokori Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület négy tagja vonult ki – fejtette ki dr. Tóth-Szikora Viktória, aki arra is rámutatott, hogy az egységek a kazánból a maradék égésterméket eltávolították, illetve a megcsúszott cserepeket eltávolították és megigazították.

Felrobbant a kazán, megrepedt a fal

Emellett átvizsgálták az épületet, amely során felfedezték, hogy az ingatlan hátsó falán egy repedés keletkezett. A helyettes szóvivő kiemelte, hogy emiatt a tűzoltók az épületet a közművekről leválasztják, valamint a tulajdonos figyelmét felhívták arra, hogy felújítás előtt statikus szakemberrel vegye fel a kapcsolatot. Dr. Tóth-Szikora Viktória hozzátette: mivel nem fűthető az épület, annak lakóját a településen elszállásolják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában