2025.01.23. 10:13
Bombariadók országszerte! Kiderült, ki kellett-e üríteni nógrádi iskolát!
Utánajártunk, volt-e olyan Nógrád vármegyei intézmény, ahonnan érkezett bejelentés. Több vidéki és budapesti iskolában ugyanis bombariadó volt csütörtök reggel.
A Mandiner értesülései szerint 20 budapesti iskolában és vidéken több helyen egyszerre volt bombariadó csütörtök reggel. Az újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolát kiürítették, a rendőrök a helyszínen tartózkodtak. Csepelről is hasonló az értesülés, sajtóinformációk szerint Csepelen négy iskolában van bombariadó. Információk szerint ugyanez a helyzet a nyolcadik és tizenegyedik kerületben, illetve a tizenhetedik kerületben is.

Forrás: Shutterstock
Bombariadó okozott riadalmat az iskoláknál
A rendőrség közölte: valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe január 23-án reggel. Mint fogalmaztak, ezzel kapcsolatban minden szükséges intézkedést megtesznek. Kérik, hogy aki ilyen küldeményt kap, értesítse a hatóságot, és a rendőrség utasításai szerint járjon el. Közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt rendeltek el nyomozást. Információk szerint a fenyegetés ötven középfokú intézményt érinthet országosan.
Orbán Viktor közösségi oldalán azt írta:
Forródróton vagyok a belügyminiszterrel.
A miniszterelnök hozzátette: „Az érintett iskolák biztonságát megerősítjük, a bombariadók hátterét felderítjük.”
Mi a helyzet Nógrád vármegyében?
Csütörtök délelőtt fél 10-kor Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy kollégáinak a vármegye területén nem kellett ilyen bejelentés miatt intézkedni.
Frissítés (10:55): már 240 iskolát ért fenyegetés
Az Országos Rendőr-főkapitányság legfrissebb tájékoztatása szerint a fenyegetéssel országszerte több mint 240 iskola érintett. Valamennyi intézménynél rendőri jelenlétet biztosítanak. Az eddig átvizsgált épületekben a kutatás során robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak. Az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Forrás: police.hu
Megkezdték a nyomozást
A nemzeti nyomozóiroda megkezdte a nyomozást a csütörtök reggel számos magyarországi iskolát ért bombafenyegetés ügyében – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón.