Világörökség

2023.03.03. 09:40

Hollókői turistákra szakosodtak a tolvajok

A napokban fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói azt a férfit, aki két társával együtt több autóból lopott a világörökség részét képező Hollókőn.

Nool

Több autót is kifosztottak

Forrás: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint február 5. és 9. között egy 34 éves nagylóci férfi két társával, egy 33 éves endrefalvai és egy 17 éves nagylóci lakossal közösen Hollókőn több nyitott személygépkocsiból különböző értéktárgyakat lopott el. A három barát a felkapott idegenforgalmi helyen, a turisták által lakott hotel parkolójában és más vendégszállások környékén összesen négy személyautót nyitott ki és azokból szinte minden értéktárgyat elvitt. 

A terheltek a járművek utasteréből vittek mindent, amit találtak, többek között márkás napszemüvegeket és parfümöket, de zsákmányoltak pénzt, irattárcákat, telefon töltőkábeleket, olvasószemüveget, sőt még az aprópénzt sem hagyták ott. Az ellopott tárgyak között szerepelt nagy értékű hőkamera és kereső távcső is. A lopásokkal 1 millió 920 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek.

Vadászfegyvert is lopott

A szécsényi nyomozók a 34 éves nagylóci férfit gyanúsítják továbbá azzal, hogy ugyanebben az időszakban Alsótoldon az utcán leparkolt, és ott várakozó személygépkocsi jobb hátsó ablakát betörve a hátsó ülésről vadászfegyvert lopott el a hozzá tartozó lőszerekkel együtt. A férfi a bűncselekmény elkövetésével 400 ezer forint lopási és 50 ezer forint rongálási kárt okozott.

Vadászfegyvert is loptak
Vadászfegyvert is loptak
Forrás: police.hu

 

A nyomozók a férfi terhére rótták továbbá azt is, hogy február 1-jén éjszaka Nagylócon ugyanilyen erőszakos módon betörte egy személyautó vezető oldali ablakát és a jármű utasteréből a tulajdonos pénztárcáját ellopta a benne lévő személyes irataival és készpénzzel együtt. 

Az idősebb nagylóci férfi ellen megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy tavaly szeptembertől folyamatosan új pszichoaktív anyagot értékesített készpénz ellenében több személy részére. A nyomozó hatóság tagjai az eljárás során tartott kutatások alkalmával az eltulajdonított tárgyak egy részét (szemüvegek, lőfegyver, lőszer) megtalálták és lefoglalták.

Őrizetbe vették őket

A 34 és a 33 éves elkövetőket a nyomozók a rendőr-főkapitányság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve elfogták és a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították. A 34 éves nagylóci férfit a nyomozók lopás bűncselekmények, továbbá lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Balassagyarmati Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

Az endrefalvai és a jelenleg más vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt letartóztatásban lévő fiatalkorú harmadik társukat lopás bűncselekmények elkövetése miatt hallgatták ki a hatóság tagjai.

 

Címkék#lopás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában