Évértékelő

2023.03.23. 16:32

Évet értékelt a Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság

Beszámolt a múlt évről és az idei tervekről is csütörtök délelőtt a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottsága.

Nagy Orsolya

Emelkedett a kéménytüzek száma

Virág Zsolt, a nógrádi tűzmegelőzési bizottság vezetője visszatekintett arra, hogyan alakult a tűzesetek és a beavatkozások száma. Bár az erdőket sikerült a tavalyi évben megvédeni, ennek ellenére nagyon sok szabadtéri tűz volt. Az egyéb tüzek száma viszont évek óta stagnál. A káresemények közül kiemelte, hogy a kéménytüzek száma és a szén-monoxid mérgezések is emelkedtek. Ugyanakkor egyre több helyen alkalmaznak szén-monoxid-érzékelőt is.

Rendezvényekből sem volt hiány

– Volt egyebek mellett gyalogtúra, önkéntes tűzoltóverseny, de gyereknap is, amely az egyik legfontosabb rendezvényünk. Emellett a hagyományos alkotói pályázatunkat is meghirdettük, valamint a Biztonság hete eseményen is jelen voltunk a társszervekkel – közölte a vezető.

Hozzátette: idén is sok feladatuk lesz. Folytatják a lakosság biztonságának érdekében a lakástüzek, a szén-monoxid mérgezések és a szezonális tüzek megelőzését célzó tájékoztatást. Szeretnék elősegíteni a füstérzékelők elterjedését, ugyanis hazánkban ezt nem használják olyan sokan. Ezen kívül az online tűzvédelmi teszteket népszerűsítik, de a média és az internetes hatékonyságot is növelnék. Minél szélesebb körben szeretnék elérni az időseket, a fiatalokat és a hátrányos helyzetűeket.

Életet menthet a CO-érzékelő

Seres Tibor, a katasztrófavédelem megyei igazgatója reagálva a beszámolóra úgy fogalmazott, ahol volt szűkebb hazánkban szén-monoxid-érzékelő és jelzett, ott nem történt haláleset. Ezen felül önmagában nem elég a készülék, azt ellenőrizni is kell.

A kéménysepréssel kapcsolatban elmondta, hogy a társas házakban kötelező a kéményseprés, de családi házak esetében már a tulajdonosnak kell kérnie ezt a szolgáltatást. Mint mondta, a megelőzésben a legfontosabb a tájékoztatás és oktatás, a bekövetkezett események tanúságainak levonása és megismertetése.

Az összefogás elengedhetetlen

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke kifejtette: ahhoz, hogy megyénkben biztonságban éljenek az emberek, nagy mértékben hozzájárul a megelőzés, a tűzoltók, az önkéntesek és a társszervek munkája. Hangsúlyozta, ezen a területen is elengedhetetlen az összefogás. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában