Hamis tanúzás

2023.03.14. 10:02

Évekre börtönbe kerülhet a nógrádi ügyvéd, kollégája is komoly bajban van

Hamis tanúzásra, illetve korábbi vallomásaik visszavonására bírta rá különböző bűncselekmények sértettjeit két nógrádi ügyvéd. Az ügyészség indítványa szerint – amennyiben beismerik tettüket – egyikük három és fél év letöltendő, másikuk pedig másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre számíthat. Az ügynek további vádlottjai is vannak. Bonyolult sztori következik...

Nool

A Salgótarjáni Járási Ügyészség nyolc vádlottal szemben emelt vádat, akik folyamatban lévő büntetőeljárásokat befolyásoltak hamis tanúvallomások útján – tájékoztatta portálunkat kedden a Nógrád Vármegyei Főügyészség. Az üggyel kapcsolatos közleményükből kiderült, hogy a vádlottak között két ügyvéd is van. 

Az első eset: hamis vallomást mondattak el a lánnyal

A vádirati tényállások szerint az első ügyben egy fiatal férfi ellen a barátnője sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárás. A férfi vissza akarta vonatni a terhelő vallomást a lánnyal, ennek érdekében barátnőjével felkeresték a férfi védőjét, a jelen ügy IV. rendű vádlottját – idézte fel az első eset előzményeit a főügyészség. 

A védő javaslatára bevonták az ugyancsak ügyvédként dolgozó I. rendű vádlottat, akit a lány az alapügyben jogi képviselőjének hatalmazott meg, és aki elkészített, majd a lánnyal a rendőrségen elmondatott egy hamis vallomást. Az „eljárásáért” mindkét ügyvéd pénzt kért, aminek kifizetését, valamint a lánnyal szemben a hamis tanúzásért várhatóan kiszabandó pénzbüntetés rendezését is az alapügy terheltje vállalta magára.

Bár a lány a hamis vallomást a befolyásolás hatására megtette, utóbb azt visszavonta, majd azt is elmondta, hogy miért állított valótlan dolgokat. Az I. rendű vádlott azon túl, hogy a hamis vallomás elkészítésében részt vett, anyagi ellenszolgáltatásért a megbízása szerint általa képviselt fél számára hátrányosan járt el, így ügyvédi visszaélés miatt is felelnie kell.

A második eset: emberkereskedők ügyét akarták elsimítani

Az ügyvéd foglalkozású I. rendű vádlott és társai egy másik, emberkereskedelem miatt folyó alapügyben két tanú vallomását is befolyásolták – ismertette a második esetet a vármegyei főügyészség.

Mint fogalmaztak, az ügy terheltjének apja vitte el az egyik sértettet fia védőügyvédjéhez, az I. rendű vádlotthoz, aki a sértett nyomozati vallomásának ismeretében a korábbi vallomásával ellentétes tartalmú vallomást készíttetett vele. Az iratot egy közjegyzői irodába küldte el, ahol a hamis vallomást közjegyzői okiratba foglalták – formálisan a sértett kérésére –, majd a közjegyzői okiratot az ügyvéd vádlott a védence érdekében becsatolta a nyomozás során.

Ugyancsak az alapügyben eljárt védő volt az, aki a vádirat szerint megszerkesztett egy vallomás visszavonásáról szóló iratot, melyet az alapügy vádlottjának szülei írattak alá egy másik sértettel, akinek a vallomása megváltoztatásáért pénzt is átadtak. A hamis tartalmú nyilatkozatot az ügyvéd tudtával a vádlott apja juttatta el a hatóságokhoz. Az alapügy, azaz az emberkereskedelem sértettjei, akik az eljárásban hamis tanúvallomást tettek, annak körülményeit utóbb részletesen feltárták, az alapügyek jelenleg is bírósági szakban zajlanak.

Mire számíthatnak a vádlottak, köztük a két ügyvéd?

A Salgótarjáni Járási Ügyészség az ügyvéd foglalkozású I. rendű vádlott ellen három rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzás, haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés, valamint két rendbeli hamis okirat elkészítésével elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat, míg a másik ügyvéddel szemben egy rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette a vád tárgya. Az első ügyben a lánynak hamis tanúzás miatt, barátjának pedig ugyancsak felbujtóként kell felelnie, a másik alapügy két sértettje szintén hamis tanúzás miatt felel, ezen alapügy terheltjének szülei pedig szintén felbujtóként, az apa pedig a hamis okirat bizonyítékként való felhasználása miatt is – közölte a főügyészség.

Az ügyvédi foglalkozásával többszörösen visszaélő I. rendű vádlott szemben szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltására, továbbá az ügyvédi hivatástól való végleges eltiltására tett indítványt az ügyészség. A hamis vallomást tevőkkel szemben pénzbüntetés, a többi vádlottal szemben – köztük a IV. rendű, ügyvéd foglalkozású vádlottal szemben is – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az ügyészség, utóbbi esetében ugyancsak az ügyvédi hivatástól való eltiltással.

A vádlottak beismerése esetére szóló mértékes indítvány a két ügyvéd esetében 3 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztés, 4 év közügyektől eltiltás és az ügyvédi hivatástól való végleges eltiltás, illetve 1 év 6 hó, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztés és 4 év ügyvédi foglalkozás gyakorlásától való eltiltás. A hamis tanúk az előkészítő ülésen való beismerésük esetén – legfeljebb – 100 ezer forintos pénzbüntetésre, a további felbujtók másfél-két év felfüggesztett szabadságvesztésre számíthatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában