Baleset

2023.03.16. 08:57

A forgalommal szemben hajtva okozott balesetet a 71 éves sofőr a 21-esen, majd továbbhajtott

A nógrádi rendőrök lezárták a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi tavaly október 26-án a 21-es számú főúton a forgalommal szemben haladva okozott balesetet.

Nool

A forgalommal szemben hajtott a 71 éves sofőr, baleset lett a vége

Forrás: police.hu

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 71 éves férfival szemben.

Mint arról korábban hírt adtunk, egy 52 éves férfi haladt személygépkocsival tavaly október 26-án délelőtt a 21-es számú, irányonként kétszer két sávos osztott pályás főúton Salgótarján irányába, amikor Pásztó közelében észlelte, hogy vele szemben egy gépjármű közlekedik. A baleset elkerülése érdekében a gépkocsi kormányát elrántotta, a sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd az út szélén állt meg. A baleset során a gépkocsivezető megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett. 

Az 52 éves vétlen sofőr csak úgy tudta elkerülni a balesetet, hogy a szalagkorlátnak hajtott
Az 52 éves vétlen sofőr csak úgy tudta elkerülni a balesetet, hogy a szalagkorlátnak hajtott
Forrás: police.hu

A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott Hatvan irányába, a forgalommal szemben. A Nógrád Vármegyei Rendőr- főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a sikeres adatgyűjtést követően beazonosították és lakásán elfogták azt a 71 éves férfit, aki a 21-es úton a forgalommal szemben közlekedve járművével a balesetet okozta.

A rendőrök a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát a napokban lezárták, és a keletkezett iratokat a Balassagyarmati Járási Ügyészség részére megküldték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában