Visszaeső

2023.02.06. 12:32

Korán tévedt rossz útra a fiatal őrhalmi férfi

A salgótarjáni rendőrök előterjesztést tettek annak a 22 éves férfi letartóztatásának indítványozására, aki többször követett el vagyon, illetve személy elleni erőszakos bűncselekményeket.

Nool

Forrás: police.hu

Az őrhalmi lakos 2022. november 22-én a délelőtti órákban betért a Salgótarján belterületén található áruházba, ahol magához vett három üveg nagyértékű szeszes italt, amelyekkel a próbafülkébe ment, ahol azokról az áruvédelmi eszközt eltávolította. A férfi a ruházata alá rejtett értékekkel együtt fizetés nélkül megkísérelt távozni, azonban cselekményét a dolgozók észlelték és a bejáratnál megállították. A gyanúsított alkalmazottakkal dulakodni kezdett és lökdöste őket. Az erőszakos cselekményét követően a férfi az alkoholos italokkal együtt elszaladt a helyszínről.

A terhelt megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy december 30-án két alkalommal használt jogosulatlanul egy előzőleg ellopott SZÉP kártyát. Két salgótarjáni üzletben is költekezett, amellyel a sértettnek összesen kilencvenezer forint kárt okozott.

A gyanúsított az újévet is lopással indította. 2023. január 5-én a fővárosban is követett el bűncselekményt, a főváros XV. kerületében bement az üzletbe, ahol a nála lévő sporttáskába 18 hangszórót rejtett és onnan fizetés nélkül távozott. Cselekményével közel 150.000 forint értékben kárt okozott a sértettnek. A salgótarjáni rendőrök a férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Az őrhalmi lakos korábban többször követett el vagyon, illetve személy elleni erőszakos cselekményeket, amelyek vonatkozásában vele szemben büntetőeljárásokat folytattak le, illetve jelenleg is nyomozás van ellene folyamatban, így a hatóság tagjai őt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Salgótarjáni Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában