Előzzük meg!

2023.01.29. 15:34

Forgalommal szemben a 21-esen: gyakran okoz balesetet a figyelmetlenség

A közelmúltban szemben hajtott fel az M7-es autópályára egy autós, figyelmetlenségének baleset lett a vége. Szűkebb hazánkban ugyan nincs autópálya, de a kétszer kétsávos 21-es számú főúton is történtek már hasonló esetek.

Gulyás Edina

A figyelmetlenségnek súlyos következménye is lehet (borítóképünk illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Jelzőtáblák tömkelege figyelmezteti a sofőröket: forgalommal szemben ne hajtsanak fel az autópályára és a gyorsforgalmi utakra. Ennek ellenére mégis gyakran szólnak a hírek emiatt bekövetkezett balesetekről

Tavaly októberben szűkebb hazánkban a 21-es számú főúton közlekedett forgalommal szemben egy sofőr. Portálunk is beszámolt az esetről, amely szerint egy 52 éves férfi autózott Salgótarján irányába, amikor Pásztó közelében észlelte, hogy vele szemben egy gépjármű közlekedik. Elrántotta a gépkocsi kormányát annak érdekében, hogy elkerülje a balesetet, a sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd az út szélén állt meg. A gépkocsivezető megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott Hatvan irányába, a forgalommal szemben. A Nógrád Vármegyei Rendőr Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai elfogták a 71 éves férfit

– A fenti eseten kívül az elmúlt egy évben nem érkezett bejelentés a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába a 21-es számú főúton a forgalommal szemben haladó gépjárműről – közölte megkeresésünkre Buda Gábor, a főkapitányság megbízott sajtószóvivője. – Azok, akik így közlekednek, amennyiben bűncselekmény nem valósul meg, szabálysértést követnek el. 

Jelezd a többi sofőrnek a veszélyes szituációt!

Mint mondta, abban az esetben, amennyiben egy sofőr észleli, hogy vele szemből szabálytalanul érkezik egy másik jármű, intenzíven lassítva húzódjon jobbra úgy, hogy ne veszélyeztesse a párhuzamos forgalmi sávban haladókat. Szükség esetén biztonságos módon húzódjon le a leállósávba, vagy az útpadkára és a vészvillogó használatával jelezze a többi sofőrnek a veszélyes közlekedési szituációt. A 112-es segélyhívó számon értesítse a rendőrséget.

Húzódj le a leállósávba!

– Amennyiben gépjármű vezetőjeként figyelmetlenségből adódóan forgalommal szembe hajt fel az osztott pályás úttestre, a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban húzódjon le a leállósávba vagy az útpadkára. Helyzetjelző, valamint vészvillogó használata mellett értesítse a rendőrséget, és a járműből kiszállva biztonságos helyen várja meg a rendőröket, akik segítségével a közút forgalmát nem veszélyeztetve fordulhat járművével a helyes irányba – hívta fel a figyelmet Buda Gábor. Semmilyen módon se próbáljon eljutni a következő lehajtóig!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában