Tragédia

2022.12.06. 17:22

Emberéletet követelt a lakástűz Cserháthalápon (frissítve)

Kedd délután riasztották a tűzoltókat a településre. Az elsődleges információk szerint a tűzhelyen felejtett olaj gyulladt ki, majd onnan terjedtek tovább a lángok.

Nool

Ebben a cserháthalápi ingatlanban történt a tragikus tűzeset

Forrás: Nool

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

– Kedd délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Nógrád megyei Cserháthalápon tűz keletkezett. Egy balassagyarmati tűzoltóegység vonult a Petőfi Sándor úti házhoz. Az épület kilenc négyzetméteres, konyhaként berendezett pincéjében volt tűz. A tüzet a tűzoltók kiérkezése előtt megfékezték, egy embert kivittek az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni – tájékoztatta hírportálunkat közleményében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mukics Dániel, a főigazgatóság szóvivője hozzátette, hogy az első információk szerint a tűzhelyen felejtett olaj gyulladt meg és erről terjedtek át a lángok a konyhaszekrényre, azonban a körülmények tisztázása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.

– Azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nem következik be halálos lakástűz, sőt füstmérgezés, nagyobb tűz sem jellemző az ilyen otthonokban. A füstérzékelő a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni. Minél hamarabb észleljük a tüzet, annál több időnk van cselekedni: kimenekülni az épületből és a tűzoltókat hívni – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Frissítés (18:00):

– A helyszínre riasztott mentőegységek sajnos a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az idős nő életét – mondta el hírportálunk megkeresésére Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában