Útlezárás

2022.08.17. 15:07

Ideiglenesen változik a forgalmi rend Salgótarjánban és Balassagyarmaton

Ünnepi rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek Salgótarjánban és Balassagyarmaton.

Nool

Az augusztus 20-i rendezvények miatt több helyen is forgalomkorlátozásra kell számítani

Forrás: Shutterstock | Illusztráció

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények és a Nemzetközi Nógrád Maraton futóverseny miatt a megye területén az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:

  • augusztus 20-án 10 óra és 24 óra között Salgótarjánban a Rákóczi utat, a Pécskő út és a Március 15. út kereszteződése között
  • augusztus 19-én 19 óra és augusztus 20-án 24 óra között Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren a Bercsényi utca, a Madách Imre út és a Deák Ferenc utca közti területet
    lezárják

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

A megyeszékhelyen a forgalmi rend változása miatt egyes helyi járatok útvonala is eltérhet a megszokottól. A Volánbusz közleménye szerint augusztus 20-án (szombaton) az alábbi helyi járatok a Szent Lázár Kórház és a Megyeháza megállóhelyek között terelt útvonalon közlekednek a Bajcsy-Zsilinszky út felé:

  • 6, 7, 7A, 11B, 19, 27A, 36, 63, 63S  Kimaradó megállóhelyek: Füleki úti körforgalom, Fő tér
  • 1, 14 Kimaradó megállóhelyek: Fő tér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában