Vádemelés

2022.07.06. 10:29

Bedrogozva, jogsi nélkül ült volán mögé a tarjáni férfi, majd kirabolt egy céget

Egy 25 éves salgótarjáni férfi ellen emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség, aki járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, bódult állapotban vezetett, majd megkárosított egy céget is, méghozzá úgy, hogy ellopta onnan az épületekről leszerelt fém építőanyagokat.

Nool

Forrás: NMRKF

A Nógrád Megyei Főügyészség arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a 25 éves tarjáni férfivel szemben a szabálysértési hatóság két jogerős járművezetéstől eltiltó határozata is hatályban volt, amikor 2021. július 1-jén épp egy forgalomból kivont motorkerékpárt vezetve ellenőrizték őt a rendőrök Salgótarjánban. 

– Mivel beszéde összefüggéstelen volt, vér- és vizeletminta vételre állították elő, a szakértői vizsgálat eredményeképpen pedig kiderült, hogy a gépjárművezetés időpontjában szervezetében az N-etil-hexedron nevű, kábítószernek minősülő anyag volt – részletezte az ügyészség.

Az illetőnek nem ez volt az egyetlen negatív húzása: szintén 2021 júliusában – jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó – társával felfigyelt arra, hogy egy salgótarjáni cég használaton kívüli, lapos tetejű épületein tetőszegő horganylemezek vannak. 

– A már megbontott lemezek eltulajdonítása miatt július 26-án a kerítésen át bemásztak a telephelyre, az egyik épület tetejére feljutva átmentek a horgonnyal szegett épületekre és megkezdték a horganylemezek felszedését. A horganyt a vádlott szakította fel és vágta el egy lemezollóval, társa pedig összehajtogatta és egy zsákba tette a lemezeket, amiket egy fémátvevőhelyen értékesítettek. Ezt még négy alkalommal megismételték, az utak során 132,5 kilogramm horganylemezt loptak el, amelyért összesen 63.766 forintot kaptak. A felszedett és jogtalanul eltulajdonított horganylemezek értéke 596.577 forint – ismertette az ügy részleteit az ügyészség.

A férfi ellen eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer birtoklásának vétsége és nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A 25 éves illető jelenleg letartóztatásban van, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, a sértett által bejelentett 560.483 forint polgári igény és a nyomozás során felmerült 268.435 forint bűnügyi költség megfizettetését, valamint a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelését indítványozták.

– Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri bűnösségét, vele szemben 2 év 8 hónap szabadságvesztés, 3 év közügyektől eltiltás és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás az úgynevezett mértékes ügyészi indítvány. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt – tette hozzá a Nógrád Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában