Elképesztő fájdalom tizenévesen: tragikus előzményei voltak a diósjenői lányok eltűnésének

Fájdalmasan rövid és megrázó életút rajzolódik ki a 2009-ben, tizenévesen eltűnt Nógrád megyei testvérpár ügye kapcsán. Mint arról tegnap beszámoltunk, a diósjenői lányok története azért került ismét a közérdeklődés fókuszába, mert emberi maradványokra, a hírek szerint egyikük csontjaira bukkantak egy kertben elásva a településen.

Nool

Forrás: H.M.

Már 2004 októberében – vagyis a szóban forgó eltűnés előtt négy és fél évvel – is felbukkant a Nógrád Megyei Hírlapban az egyik lány neve. Az újságba akkor rendőrségi körözés miatt került be egy fényképes cikk, mely az idősebb testvérről szólt.  

„A rétsági rendőrkapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el a képen látható Horváth Alexandra (született Budapest, 1990. 10. 30. anyja neve Csabai Ildikó) Diósjenő, Jókai u. 2. szám alatti lakosnak” – írta a megyei napilap. A cikk az eltűnés előzményeivel kapcsolatos, megdöbbentő részletekkel folytatódott: „A kislány október 20-án 15 óra 30 perckor barátjának öngyilkossága miatt ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.” 

Az eset folytatásáról nincs információ, az azonban bizonyos, hogy 2009 januárjában már ismét eltűntként kereste Alexandrát a rendőrség, ekkor már a testvérével, Krisztinával együtt. 

2004 őszén jelent meg a felhívás az újságban
Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Ahogy arról a Nool számolt be először, szombaton Glöckl Ferenc, Diósjenő alpolgármestere a közösségi médiában tette közzé, hogy az egyik családi ház kertjében munkagéppel ástak, amikor a maradványokra bukkantak.

Az alpolgármester nem sokkal később eltávolította a bejegyzést, és csak annyit írt, hogy a részletekről a rendőrség majd a nyomozás végén tud tájékoztatásat adni.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben tájékoztatta a Nool-t, hogy egy embert őrizetbe vettek a holttest megtalálása után. A Origo erősítette meg, hogy a fiatal lány testvérével együtt tűnt el még 2009 januárjában, egyikük holttestére pénteken bukkantak rá a Nógrád megyei településen, ezt a Mediaworks Hírcentrum tudta meg rendőrségi forrásból. Azt is megerősítették, hogy a nevelőapát vették őrizetbe az eset kapcsán.

A Ripost az egyik eltűnt személyekkel foglalkozó Facebook-csoportot böngészve arra jutott, hogy a két említett lány - Horváth Alexandra és Horváth Krisztina Ildikó - 2009. január 1-jén tűnt el Diósjenőn. A rendőrség akkor egy fotót is közzétett róluk. Azt azonban a portál sem tudja, hogy melyikük holttestét találhatták meg pénteken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában