Bilincsben

2022.05.17. 09:55

Volt, hogy a tetőn mászott be a 17 éves kállói sorozatbetörő

A Balassagyarmati Járási Ügyészség egy lopássorozat miatt nyújtott be vádiratot a Pásztói Járásbíróságon egy 17 éves fiú ügyében. A vád szerint a fiú tavaly májusban és júniusban 11 alkalommal követett el vagyon elleni bűncselekményt Kállón.

Nool

Betörései során általában zárt, körbekerített ingatlanokba ment be az éjszakai órákban, vagy olyan időpontokban, amikor tudta, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon. A házba, pincébe vagy az udvaron található kamrába több alkalommal károkozással jutott be, lefeszítette a lakatot, vagy ha ezzel nem ért célt, az épületen található nyílászárók megrongálásával, vagy a tető megbontásával próbálkozott.

Legjellemzőbb zsákmánya a kéziszerszám volt, de lopott többek között agancsokat, háztartási gépeket, benzines kannát és benzint, evőeszköz készletet, fűnyírót, rézcsöveket, üstházat, elektromos gitárt, valamint egy tehergépkocsi motorteréből egy akkumulátort is kiszerelt. Tavaly júniusban a kállói plébániából tulajdonított el egy antik tealepárló készletet.

A lopásokkal 1 millió 173 ezer forintos, a rongálásokkal további 143 ezer forint kárt okozott a sértetteknek.

A fiatalkorúak ügyésze a vádiratában a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű fiúval szemben fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és közügyek gyakorlásától eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, valamint a 2.349.218 forint bűnügyi költség és a sértettek által bejelentett 553.900 forint kár megfizetését indítványozta.

A vádlottnak tíz esetben cselekményei elkövetésében társa volt egy 14 év alatti fiú is, aki az életkora miatt nem vonható büntetőjogi felelősségre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában