Rácsok mögött

2022.05.27. 08:21

Száguldva menekült a rendőrök elől a Nógrád megyében is áldozatokat szedő internetes csaló

Internetes csalások miatt volt bűnügyi felügyeletben egy 22 éves férfi, de megszökött onnan. A zsaruknak sikerült újra elkapniuk a szökésben lévő bűnözőt, az ügyészség pedig kérvényezte, hogy tartóztassák is őt le.

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A Nógrád Megyei Főügyészség péntek reggeli közleménye szerint a 22 éves férfi ez év januárjától az interneten feladott álhirdetések útján akart pénzhez jutni – áldozatai között több Nógrád megyei illető is volt. Trükkje az volt, hogy meghirdetett eladásra különböző elektronikai eszközöket – szerszámokat, illetve videójáték-kontrollereket – és miután a rászedett vevők a vételárat banki átutalással eljuttatták neki, sem a hirdetett terméket nem küldte el, sem a vételárat nem adta vissza. Februárban a férfi szemet szúrt a hatóságoknak, és akkor 9 rendbeli csalás miatt kihallgatták őt gyanúsítottként, de aztán ez sem tartotta vissza attól, hogy folytassa az interneten keresztüli csalást: új bankszámlát nyitott és egy újabb gyanútlan vásárlót is átvágott.

Ekkor azonban újra lebukott, az ügyészség pedig indítványozta is a letartóztatását, de a nyomozási bíró elégségesnek látta bűnügyi felügyelet (házi őrizet) elrendelését. A férfi azonban úgy gondolta, hogy inkább kivonja magát az ellene folyó büntetőeljárás alól, így május 19-én délután megszökött a házi őrizetből. Ezzel a húzással is maga ellen dolgozott azonban, mert emiatt a későbbiekben a csalások mellett még fogolyszökés miatt is felelnie kell a bíróságon.

A szökött csalóra május 21-én kocsikázás közben találtak rá a Gyöngyösi Rendőrkapitányság járőrei, közúti ellenőrzés keretében. A férfi ahelyett, hogy megállt volna az őt leintő rendőröknek, inkább nagy sebességre kapcsolt és elmenekült az őt megkülönböztető jelzéssel üldöző járőrök elől. A menekülés közben azonban pórul járt, hiszen egy útkanyarulatban elvesztette az uralmat járműve felett, lehaladt az úttestről és egy patakmederbe csapódva állt meg. 

A szökésben lévő férfit ekkor újra elfogták a zsaruk, a Salgótarjáni Járásbíróság pedig – az ismételt ügyészi indítványra – a szökés veszélye miatt letartóztatásba helyezte őt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában