Halmozza bűneit

2022.05.03. 13:50

Fegyház vár a futárautót meglovasító Nógrád megyei bűnözőre, aki korábban nagymamáját verte össze

2 év 10 hónap fegyházbüntetést indítványoztak azzal a 26 éves férfivel szemben, aki egy járó motorral őrizetlenül hagyott gépkocsit kötött el tavaly decemberben.

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A férfi december 10-én este Pásztó belvárosában egy étterem előtt észrevette, hogy a vendéglő ételszállító autója járó motorral parkol. Ekkor fogta magát, bepattant a kocsiba és Mátraszőlősre hajtott vele, aztán az utcán hagyta azt. A Pásztói Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat a novemberben feltételesen szabadult férfi ellen, és mivel többszörös visszaeső, fegyházbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben – áll a Nógrád Megyei Főügyészség kedd délelőtti közleményében.

– A vádlott beismerése esetére az ügyészség mértékes indítványként 2 év 10 hó fegyházbüntetést jelölt meg tudomásul vehető szankcióként – tették hozzá.

A férfi egyébként egy korábbi bűncselekménye miatt jelenleg is letartóztatásban van, a kényszerintézkedést a nyomozási bíró legutóbb épp az elmúlt héten hosszabbította meg ügyészi indítványra. Az autólopás előtti legutóbbi bűne az volt, hogy karácsonykor – ahogy január 4-én beszámoltunk róla – ittas állapotban, pálinka miatt verte meg a saját nagymamáját Pásztón. Az idős asszonyt az arcán, majd kétszer a feje tetején is megütötte, a nagymama pedig 8 napon belüli gyógytartamú zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A férfi jelenlegi ügyében a Pásztói Járásbíróság hoz majd ítéletet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában