Vádat emeltek ellene

2022.05.27. 08:40

Elkötötte unokatestvére kocsiját és jogsi nélkül furikázott vele a Nógrád megyei férfi

A férfi kiszúrta, hogy unokatestvére kocsijában benne maradt az indítókulcs, így fogta magát és elkötötte azt. Igaz, még jogsija sem volt...

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Pexels

A 24 éves Nógrád megyei férfi még januárban egyik nap észrevette, hogy unokatestvére autója a ház előtt áll, és benne maradt az indítókulcs. Anélkül, hogy erre engedélyt kért volna, bepattant a kocsiba és kocsikázni kezdett vele Nógrádmegyerben – annak ellenére, hogy egy korábbi szabálysértési eljárás eredményeképp épp 1 éves eltiltás hatálya alatt állt.

– A férfi egyetlen autóúttal két bűncselekményt is elkövetett, vele szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat, melyben a felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt – áll a Nógrád Megyei Főügyészség péntek reggel kiadott a közleményében. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz majd döntést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában