Vádirat

2022.04.27. 12:17

Totál részegen ült a volán mögé egy Nógrád megyei férfi

Jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után ült autóba egy 46 éves Nógrád megye férfi, de a Nagyoroszi és Rétság közötti útszakaszon lekapcsolták a rendőrök.

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Súlyosan ittas állapotban ült a volán mögé egy 46 éves Nógrád megyei férfi február 6-án kora este, azonban miközben Nagyoroszi irányából éppen Rétság felé hajtott, rendőri intézkedést kapott. A rendőröknek azért állították őt meg, mert szemet szúrt nekik, hogy a férfi az autója elakadásjelzőjét is működteti, emellett úttartása is bizonytalan. Az alkoholszondás ellenőrzés egyértelműen kimutatta, hogy a férfi erősen ittas volt, ezért a rendőrök lezáratták az autóját, elvették a vezetői engedélyét, majd előállították őt vérvételre.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat a férfivel szemben, hiszen a szakértői vizsgálat szerint a férfi szervezetében lévő alkohol igen súlyos fokú befolyásoltság előidézésére volt alkalmas – áll az ügyészség hírportálunkhoz eljuttatott közleményében. A sofőr megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint járművet csak az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital elfogyasztásából származó alkohol, ezért az ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt nyújtott be ellene vádiratot. Ebben pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől való eltiltást indítványoztak a vádlottal szemben és hozzátették azt is, hogy a férfi az eltiltás letelte után is csak költséges és időigényes utánképzés után kaphatja vissza a jogosítványát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában