Ferencesek

2022.04.24. 20:37

Kárpátaljai missziót támogatnak a szentkúti jótékonysági esttel

Jótékonysági orgonakoncertet, és vacsorát szervezett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

V.E.

a kegytemplomban Kovács László orgonaművész előadásában csendültek fel a barokk korszakot idéző szólamok

Forrás: H.Cs., NMH

Hozzávetőleg nyolcvan vendég vett részt vasárnap a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság jótékonysági orgonakoncertjén, illetve az utána tartott vacsorán Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő szándékkal hívták életre. Az eseményen annak fővédnöke, dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni, így őt dr. Nagy Helén rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Titkársági Főosztály vezetője képviselte.

Köszöntőjében dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány kifejtette: harminc éve ünneplik a rendőrség napját Szent György napján, akit a rendőrök védőszentjükként tisztelnek.

– A jótékonysági est megszervezésével kapcsolatos ötletemet dr. Orosz Lóránt atya támogatta, az ő segítségével sikerült ezt az álmot megvalósítani. A megjelenteknek köszönöm a részvételt, és azt, hogy a mindennapok során támogatnak minket a munkánkban, és a feladataink végrehajtásában – mondta dr. Somssich Gabriella dandártábornok, aki kiemelte továbbá az összefogás és az együttműködés jelentőségét is, amire az elmúlt két évben a pandémia még inkább rávilágított.

Dr. Somssich Gabriella dandártábornok jótékonysági est megszervezésével kapcsolatos ötletét dr. Orosz Lóránt atya is támogatta
Forrás: H.Cs. / NMH

– A járvány még véget sem ért és egy reggel arra ébredtünk, hogy a szomszédunkban háború zajlik. A szervezés körüli egyeztetések során egyértelmű volt számunkra, hogy a jótékonysági est bevételét a háborús menekültek megsegítésével foglalkozók számára szeretnénk felajánlani. A legteljesebb egyetértés mellett a választásunk a kárpátaljai ferences misszióra esett – közölte a Nógrád megyei rendőrfőkapitány.

Hozzátette: bízik abban, hogy az összefogással és a közös célok megtalálásával Nógrád megyét még szebbé, jobbá és biztonságosabbá tehetik. Dr. Somssich Gabriella elmondta: azt is reméli, hogy valóban egy hagyományteremtő estének voltak megalkotói és résztvevői, hiszen Lóránt atya felajánlásával ezt a rendezvényt minden évben szeretnénk a rendőrség napjához legközelebb eső vasárnapon megtartani. 

Ezután dr. Orosz Lóránt atya, ferences rendi szerzetes, a nemzeti kegyhely igazgatója a jelenlévőkkel ismertette Szent György legendáját, majd egy másik, a nemzeti kegyhelyhez kapcsolódó lovag, Szent László történetét is. Végül a kegytemplomban Kovács László orgonaművész előadásában csendültek fel a barokk korszakot idéző szólamok, majd a Szent Anna rendezvényterem adott otthont a jótékonysági vacsorának. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában