Bilincsben

2022.03.31. 13:57

Letartóztatták az önbíráskodó Nógrád megyei drogdílert

A Pásztói Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte egy kábítószer-kereskedő letartóztatását, aki az utcán bántalmazta adósát.

Nool

Forrás: police.hu

Ahogy arról a Nool is beszámolt, a 31 éves férfi március 27-én Jobbágyiban az utcán észrevette egy adósát, akit felszólított, hogy a tartozását fizesse meg, eközben bántalmazással és megöléssel fenyegette meg.

A férfi azonnal futásnak eredt, de a díler autójával utolérte, kiszállt, lerántotta a földre, majd több alkalommal a megütötte fejét és több testrészén meg is rugdosta.

A bántalmazás következtében a sértett koponyája és mellkasa zúzódott, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de csak a véletlenen múlt, hogy a súlyosabb sérülés elmaradt.

A gyanúsítottról a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói megállapították azt is, hogy 2022. január közepe óta kábítószer-kereskedelemből tartja el magát, így az eljárást az önbíráskodáson és súlyos testi sértés kísérletén kívül kábítószer-kereskedelem miatt is folytatják vele szemben.

A Pásztói Járási Ügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a büntetett előéletű férfi letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása érdekében elrendelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában