Múltidéző

2022.01.20. 19:50

Altatóval jártak túl 30 éve a rétsági városháza felrobbantásával fenyegetőző autószerelő eszén

Éppen harminc évvel ezelőtt, 1992. január 20-án sétált be a rétsági polgármesteri hivatalba egy helyi férfi és fenyegetőzött az épület felrobbantásával. Az ügy szerencsére hamar megoldódott, a tragédiát még a kommandósosztag megérkezése előtt sikerült elhárítani.

Hegedűs Henrik

Borítóképünk illusztráció!

Fotó: Shutterstock

Azon a hideg hétfő reggelen mit sem sejtve ébredt a nyugat-nógrádi település lakossága. Az emberek munkába, a gyermekek iskolába készülődtek, amikor hat óra tájban egy látszólag nyugodt állapotban lévő férfi besétált a város központjában található polgármesteri hivatal épületébe, fellépdelt a körlépcsőn, az emeleten leült a folyosón lévő asztalhoz, majd közölte: robbanóanyag és gyújtószerkezet van nála, amivel felrobbantja önmagát és az épületet, ha nem teljesítik a kívánságát. 
Követelte, személyes sérelmeinek rendezése érdekében azonnal hívják össze a képviselő-testületet. Lapelődünk, az Új Nógrád korabeli tudósítása szerint a sérelem abból állt, hogy az egyik közismert magyar bulvárújságban megjelent, az autószerelőként dolgozó férfi családja a reális árnál jóval olcsóbban jutott hozzá egy faházas ingatlanhoz a városban, amiben az akkor önkormányzati képviselőként tevékenykedő felesége is „tevőlegesen” közreműködött. Ezen annyira felháborodott, hogy nem látott más megoldást, csak a legszélsőségesebb cselekedetet. 

Forrás: Új Nógrád

Nem sokkal később már a helyszínre érkeztek a városi rendőrkapitányság munkatársai, köztük Machács Mihály kapitány és Gábriel Géza bűnügyi osztályvezető. A kapitányság vezetője Bánszky György polgármester társaságában tárgyalásokba kezdett az elkeseredett férfival. 
Mindeközben, fél 8 körül értesítették a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol dr. Rafael Károly főkapitány elrendelte a városháza környékének lezárását, a hivatalba pszichiáter kirendelését, és természetesen a tűzoltóság szakemberei is a helyszínen teremtek. Budapestről pedig elindult a különleges kommandósosztag. 

Forrás: Új Nógrád

Az ő bevetésükre azonban már nem volt szükség. Történt ugyanis, hogy az elkövetővel zajló beszélgetés közben kávéval kínálták meg őt, az italba észrevétlenül altatószert csepegtettek, és perceken belül elhárult minden veszély. Az elszunyókált férfit gyógykezelésre kórházba szállították, Rétság élete pedig még a délelőtt során visszazökkent a megszokott kerékvágásba. 
A hatósági vizsgálat alatt kiderült, a körülmények nem is mutatkoztak annyira súlyosnak, mint ahogy arról a sajtó annak idején beszámolt. Maga az egész szerkezet nem volt alkalmas nagyobb erejű detonációra, persze a fenyegetés komolyságával mindenképpen számolni kellett. Az elkövető végül megúszta a börtönbüntetést, nem vonult rács mögé, és ma nyugdíjasként Rétság megbecsült polgáraként éli életét. 
Megkerestük Mezőfi Zoltánt a járási székhely jelenlegi polgármesterét, aki elmondta, 1992-ben egyetemistaként tanult Miskolcon, és egy baráti beszélgetés során olvasták fel neki a Népszabadság tudósítását, innen tudta meg, mi zajlott azon a januári hétfőn a lakóhelyén. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában